Novák Péter a 2005-ös Megasztár zsűritagja is volt: mutatjuk, mennyit változott azóta
Novák Péter mellett több régi Megasztár zsűritagot is mutatunk akkor és most felvételeken.
Az első Megasztár 2003-ban indult el a TV2 műsorán, azóta jó párszor cserélődött a zsűri. A 2005-ös évadban Novák Péter is helyet foglalt az egyik zsűriszékben.
Megasztár zsűritagok akkor és most
Novák Pétert abban a Megasztárban láthattad a képernyőn, melyben többek között Rúzsa Magdi, Puskás Peti és Varga Ferenc is megmutatta először tehetségét az országnak. Azóta eltelt pontosan 20 év, így természetes, hogy minden egyes szereplő sokat változott mára.
Az 55 éves Novák Péter is teljesen másképp fest, mint akkor, mostanában őszes, hosszú haját hátra fogva látható. Nevéhez rengeteg sikeres produkció köthető: a Kimnowak zenekar tagjaként is szerették az emberek, a közönség emellett a színházban is láthatta már számos darabban. Ezen kívül nagyon nagy kedvenc volt a Beugró című műsor, melyet ő vezetett.
Képes összeállításunkban most megmutatjuk, mennyit változott az elmúlt 20 évben, de Novák Péteren kívül több egykori zsűritagról is láthatsz akkor és most felvételeket.
Ma 52 éves Szeles Mónika: a 90-es évek teniszcsillaga nagyon megváltozott
Szeles Mónika 52 évesen is úgy ragyog, mint egykor a pályán.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Mohai Balázs
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
- sztár
- novák péter
- pierrot
- soma
- bakács tibor
- pély barna
- megasztár
- zsűritagok
- akkor és most
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!















