Visszatérhet Marton László: 2 munkája is lesz a szexuális zaklatási botrányba keveredett rendezőnek
Marton László újra dolgozhat.
A szexuális zaklatási botrányba keveredett Marton László rendező, a Vígszínház egykori igazgatója újra munkába állhat a legutóbbi értesülések szerint. Négy hónapos szünet után a Független Hírügynökség információi szerint Marton László visszatér, bár nem a Vígszínházban fog rendezni.
Két helyre hívták rendezni
Tavaly októberben robbant ki a botrány, amikor Sárosdi Lilla videóban beszélt a szexuális zaklatásról, amiről részletesen itt írtunk korábban. Az egész színházi életet megrázta az ügy, többen adtak hangot felháborodásuknak, később mások is megvádolták szexuális zaklatással a rendezőt, akit az ügy kirobbanása után nem sokkal elbocsátottak a Vígszínháztól. Marton végül egy közleményben kért úgy, ahogy bocsánatot, de utána teljesen eltűnt, nem adott interjút, és nem adott ki több közleményt sem.
Az információk szerint két helyen is felajánlottak rendezői állást neki: hívták Veszprémbe, ahol az egykori Marton-tanítvány, Oberfrank Pál az igazgató, valamint a Rózsavölgyi Színpadra, ahol Zimányi Zsófia irányítása mellett mutatnak be sikerrel darabokat. A visszatérés híre biztosan megosztja majd a közvéleményt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- verebes istván
"Marton Lászlóval már senki nem fog dolgozni" – Verebes a Mokkában nyilatkozott
- sztár
- szexuális zaklatás