Elhunyt Marton László - 76 évesen legyőzte súlyos betegsége a Kossuth-díjas rendezőt

Marton László régóta betegeskedett már.

Marton László Kossuth-díjas rendező csütörtökön hunyta le örökre a szemeit, adta hírül az MTI. A szomorú hírt a család közölte a hírügynökséggel.

A rendező hozzátartozói elmondták, hogy hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el. Marton László januárban ünnepelte volna 77. születésnapját.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező tanszakának elvégzése után 1968-ban kezdte a pályát a Vígszínházban. 1979-1985 között főrendező, 1987-től 2009-ig a Vígszínház igazgató-főrendezője, 2009-től 2017-ig főrendezője volt.  Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és külföldön: Finnországban, Kanadában, Londonban is. Vendégrendezőként többször dolgozott Helsinkiben, az amerikai Louisville-ben, Tel-Avivban, Kanadában, Németországban.

Színházvezetőként a régi vígszínházi hagyományok folytatására törekedett. A közönség számára vonzó műsorpolitikát alakított ki: klasszikusokat, zenés darabokat, musicaleket is műsorra tűzött. Sikeres rendezései közé tartozik a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Szentivánéji álom, a II. Richárd vagy A padlás.

Számos elismerést tudhatott magának: 1975-ben Jászai Mari-díjjal, 1984-ben érdemes, 1990-ben kiváló művész címmel, 2000-ben Hevesi Sándor-díjjal, 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 2004-ben elnyerte az egyik legelőkelőbb ír színházi kitüntetést, az Irish Theatre Awardsot.

A londoni Guildhall School of Music and Drama tiszteletbeli tagjává választották 1990-ben. 1997 novemberében az amerikai Society of Stage Directors and Choreographers tagja lett - elsőként a magyar színházrendezők közül. 2001-ben az ír nemzeti színház művészeti tanácsadója lett. 2009-ben a XIII. kerület díszpolgárává, 2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választották. 2016-ban Prima Primissima díjat kapott.

2018-ban ezek a magyar színművészek hunyták le örökre szemeiket

Képes összeállításunkban megnézheted, tavaly mely színművészektől kellett örök búcsút vennünk.

A legendás magyar színészt a kórházban sem tudták megmenteni - Színművészek, akik 2018-ban hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük