Így néznek ki most a '70-es évek magyar szívtiprói
Néhány évtizede még lábaik előtt hevertek a hölgyek - vajon ma is meg tudják hódítani sármjukkal őket?
Cserhalmi György
Nem is gondolná az ember, hogy a kölyökképű színész, aki kisfiús mosolyával oly sok női szívet ejtett rabul, már túllépett a hatodik ikszen. Cserhalmi György igazán szerencsés, hiszen szemlátomást nem fog rajta az idő. Bizonyára sok hölgyrajongó egyetért abban, hogy a szaporodó ráncok csak még sármosabbá teszik kedvencüket.
Az Eszter hagyatékának sztárja 61 évesen is rendkívül aktív, nemcsak színpadon és filmekben szerepel, hanem rendez is. Hihetetlenül termékeny színész, pályája során több mint kétszáz filmben játszott. A Kossuth-díjas kiválóság a művészet szeretetét gyermekkorából hozta magával - édesanyja, Varga Magda operaénekesnő.
Cserhalmi 1971-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. Több vidéki és fővárosi társulat mellett a Nemzeti Színház gárdájának is tagja volt. Cserhalmi György napjaink egyik legjelentősebb férfiszínésze, több Oscar-díjra jelölt filmben játszott. Szabó István Mephistója - melyben egy nemzetiszocialista színészt alakít a fasizálódó Németországban - meg is kapta az aranyszobrocskát. Sokat foglalkoztatják cseh filmesek is, ő volt a főszereplője Ondrej Trojan Zalery című mozijának, melyet szintén jelöltek az Akadémia díjára. A magyar közönség az utóbbi években olyan nagy sikerű hazai filmekben láthatta, mint a Majdnem szűz, a Hídember vagy a Kontroll. A kiváló Shakespeare-színész magánéletéről keveset lehet tudni. Nős, és van egy felnőtt lánya, Sára, aki filozófia szakot végzett. Nem szereti a nyüzsgő, koszos nagyvárost, helyette vidéki házának kertjében ápolja virágait, és gondozza az ott hancúrozó temérdek macskát és kutyát.
Huszti Péter
Hullámos fürtjeivel és úri fiús fizimiskájával Huszti Péter azon ifjú színésztehetségek közé tartozott a '60-as, '70-es években, akikért együtt rajongtak a szerelmes bakfisok és titokban a kedves mamák is.
Huszti Péter 1944-ben született, és - bár szíve mélyén mindig karmester szeretett volna lenni - a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott. Innen a Madách Színház társulatához került. Örök kedvence Shakespeare, a Hamletben és a Lear királyban címszerepet is játszott. Énektudását olyan musicalekben és operettekben csillogtatta meg, mint a Hegedűs a háztetőn vagy A csókos asszony.
A Kossuth-díjjal kitüntetett Kiváló és Érdemes művész több mint száz filmben és tévéjátékban - például a Fekete gyémántokban, a Gaudiopoliszban vagy Az élet muzsikájában - szerepelt. Utoljára 2002-ben, a Rejtélyes viszonyokban láthattuk.
Huszti Péter nem csak színész és rendező, hanem egyetemi tanár is. 1994 és 2001 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora volt. Feleségével, Piros Ildikó színésznővel több mint három évtizede él boldog házasságban, és ma már büszke nagyszülők. Három fiuk közül az egyik szakács, a másik operatőr, a harmadik egy könyvkiadó főszerkesztője.
Kulka János
Mindenki kedvenc Mágenheim doktora novemberben tölti be 51. életévét, de semmit nem veszített sármjából. Kulka János kopaszsága ellenére is a szívdöglesztő férfi prototípusa, és az volt már a '80-as években is. A szegedi származású színész néhány éve egy tévés táncversenyben biztosította hölgyrajongóit arról, hogy nem csak sármját, de fizikai erőnlétét is megőrizte.
A művész a Pécsi Színháznál kezdte karrierjét 1981-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után. Ezután Kaposvárra került, majd a fővárosba, ahol 2003-tól a Nemzeti Színház tagja. Shakespeare, Goethe, Brecht és Csehov darabjaihoz kötődnek legemlékezetesebb színházi alakításai, az országos hírnevet azonban a Szomszédok című tévésorozat Mágenheim doktoraként szerezte meg magának.
A rendíthetetlenül becsületes mentőorvos egy pillanat alatt a nők kedvencévé vált, Nemcsák Károly mellett ő volt a teleregény ügyeletes szívtiprója. Számos nagyjátékfilmben is szerepelt, többek között A napfény ízében, a Mixben és a Világszámban. Legújabb mozijában, a Kaméleonban egy meleg ortopédsebészt játszik, aki intim viszonyba kerül a főszereplő Nagy Ervinnel.
Kulka Jánost úgy tűnik, élete végéig elkísérik az orvosszerepek - a népszerű Doktor House című sorozatban is ő szinkronizálja a címszereplőt. A tiszteletbeli mentőorvos és Kossuth-díjas művész egy televíziós kvízműsorban néhány évvel ezelőtt több millió forintot nyert, amit jótékony célokra ajánlott fel.
Koncz Gábor
A fiatalon piszkosul jóképű Koncz Gábor hosszú évtizedeken át volt a nők első számú bálványa, és - bár sármja kissé megfakult az idő múlásával - ma is tekintélyt parancsoló, erőt sugárzó, férfias jelenség.
A Sikátor és A névtelen vár sztárja 1938-ban született Mezőkeresztesen. Édesapja papnak vagy orvosnak szánta, de a fiú inkább bokszoló akart lenni. 16 évesen azonban egy alkalommal csúnyán kikapott a ringben, és ez örökre elvette a kedvét a küzdősportoktól. Érdeklődése a színház felé fordult, és 1963-ban sikeresen lediplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ekkor már filmezett, méghozzá olyan legendás partnerekkel játszott együtt, mint Sinkovits Imre, Páger Antal vagy Törőcsik Mari.
A nyers erőtől duzzadó, férfias megjelenésű színész mindig is igazi keményfiú volt - Kardos Ferenc Ünnepnapok című drámájában például dublőr nélkül játszotta a motoros vagány szerepét. Hosszú és változatos pályája során Koncz Gábort olyan közönségsiker filmekben láthattuk, mint az Egri csillagok, a Csak semmi pánik vagy a Honfoglalás. A '90-es évek óta több tévésorozatban, például a Kisvárosban és a Barátok köztben is szerepelt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett Kossuth-díjas művész vidéken él. Még mindig aktívan sportol, szeret lovagolni és vízisízni, másik nagy szenvedélye pedig a festés. Két felnőtt lánya van, Tekla vízisíbíró, Regina pedig modell.
OLVASD EL EZT IS!
- barátok közt
- szőke zoltán
Így néztek ki egykor a Barátok közt pasijai
- kaszás attila
- nagy ervin
Minden idők 14 legszexibb magyar férfiszínésze
- daniel craig
- zachary quinto