Esküvői fotók! Magyar sztárok, akik 2011-ben mondták ki a boldogító igent
A magyar sztárok közül többen is idén álltak az oltár elé.
Bár válásból sem volt hiány ebben az évben, a sztárvilágból többen is idén döntöttek úgy, törvényes keretek közé emelik kapcsolatukat.
Sokan igyekeztek titokban tartani a nagy napot, de azért akadtak olyan sztárpárok is, akik szívesen meséltek a részletekről.
Tengerparti esküvő
Mádai Vivien, az RTL Klub csinos műsorvezetője tavaly még abban reménykedett, végre megtalálja az igazit.
Kívánsága hamar teljesült, hiszen olyannyira megtalálta, hogy nyáron a boldogító igent is kimondta neki - méghozzá Miamiban, a tengerparton.
Nacsa Olivér se éppen szokványos körülmények között vette el kedvesét, ugyanis az esküvő még a vendégek számára is meglepetés volt - úgy tudták, születésnapi partira hivatalosak.
Válogatott focistánk, Vadócz Krisztián júniusban, a Bazilikában kísérte az oltár elé modell szerelmét - egy évvel a polgári szertartás után.
Kétnapos lagzi
Másik sportolónk, a vízipólós Szécsi Zoltán is nyáron tartotta esküvőjét, a lagzira a Bükk lábánál, egy felsőtárkányi hotelben került sor.
Az aranytorkú énekes, Emilio augusztusban vette feleségül választottját, Bangó Tinát, az ifjú pár az RTL Klub Reggelijében mesélt a kétnapos lagziról.
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. További részletek: feminaklub.hu/ Helyszín: MOM Kulturális Központ PromócióVásárolj Femina Klub bérletet!
A Belmondo frontembere, Czutor Zoltán harmadszor nősült, 20 évvel fiatalabb kedvesét rendhagyó módon hétfőn, évfordulójukon vezette oltár elé - a szertartás után hatalmas bulival ünnepeltek.