A két magyar műsorvezető 12 év után vált külön - 2018 meglepő szakításai

Magyar sztárok, akik 2018-ban szakítottak párjukkal.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mint ahogy mindenkié, úgy a sztárok szerelmi élete is tele van fordulatokkal. Míg számos hazai hírességet 2018-ban talált el Ámor nyila, többen ebben az évben tettek pontot kapcsolatuk végére.

Így tett Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea is, akik 12 év együttélés után döntöttek úgy, jobb, ha külön folytatják útjukat. Sokáig úgy tűnt, a két népszerű műsorvezető boldogan él egymással, még egy közös gyermekük is született, Nóra 2009-ben látta meg a napvilágot. Pont emiatt döbbentett meg mindenkit a hír 2018 októberének elején, hogy a két sztár már nyár óta nem él egy fedél alatt, ugyanis a kapcsolatuk válságba került. Ekkor egy közös közleményt is kiadtak, melyben leírták, hogy békés és baráti kapcsolatban maradtak egymással.

Október végén Várkonyi Andrea a Hot! magazinnak adott interjújában elmondta, hogy már régóta ott volt a levegőben a szakítás gondolata, több alkalommal is feltették egymásnak Bochkorral azt a kérdést, van-e még közös jövőjük. Elmagyarázta, az elmúlt 12 év szép volt, békességben éltek, mégis mind a ketten megváltoztak, mások lettek a prioritások az életükben.

Nemcsak ők, más hazai sztárok is a szakítás mellett döntöttek 2018-ban. Képes összeállításunkban megnézheted, mely hírességek vetettek véget a kapcsolatuknak.

2018 októberében robbant a hír, hogy Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor szakítottak, a csinos műsorvezető már a nyáron elköltözött lányával a párjától.
Fotó: Facebook/Várkonyi Andrea hivatalos oldala
Pintér Tibor és 23 évvel fiatalabb párja, Friderika másfél évig jártak. A kapcsolatuk 2018 őszén került mélypontra, a lány el is költözött a színésztől, végül novemberben lett vége a szerelemnek.
Fotó: TV2/A legbátrabb páros
Kárász Róbertről 2018. december 29-én derült ki, hogy nyolc év után szakítottak 17 évvel fiatalabb párjával, Rózával. Az ATV műsorvezetője és menyasszonya hónapokkal ezelőtt közösen döntött a különválás mellett.
Fotó: Femina/Rátkai Márk
Dobrády Ákos és Iszak Eszti többször is megpróbálták újrakezdték kapcsolatukat, de hét év után belátták, hogy nem egy felé tart az életük. 2018 őszén végleg szakítottak.
Fotó: Femina/Bodnár Zsófia
Varga Viktor és Cinthya Dictator hat évig alkottak egy párt. Bár több alkalommal is tartottak mosolyszünetet, végül februárban robbant a hír, hogy az énekest egy másik nővel látták csókolózni. Az incidens után végleg szakítottak.
Fotó: Femina/Bodnár Zsófia
Nádai Anikó és Aurelio az Anikó Show forgatásán szerettek egymásba még 2017-ben, azonban a kapcsolatuk nem működött, 2018 márciusában búcsút intettek egymásnak.
Fotó: RTL Klub/Fókusz
Csipa, a Hooligans együttes frontembere 15 év együttélés után kezdett új fejezetet az életében. A sztár novemberben vallott arról, hogy viharosan elváltak útjaik Krisztinával, akivel már évek óta külön szobában aludtak.
Fotó: TV2
Mindenkit megdöbbentett a hír 2018 augusztusában, hogy Osvárt Andrea és félig olasz szerelme, Roberto két év után lezárták a kapcsolatukat, pedig korábban már közös családot terveztek.
Fotó: Instagram/Osvárt Andrea
L. L. Junior és menyasszonya, Körtvélyessy Kinga két év együttlét után bontották fel az eljegyzésüket, derült ki a szomorú hír 2018 márciusában. Ezután az énekes visszaköltözött két fia édesanyjához.
Fotó: Facebook/L. L. Junior

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük