A magyar álompár a Facebookon tudatta, hogy vége a házasságuknak
Ez történt 2017 januárjában a magyar sztárvilágban.
Felemás meglepetésekkel szolgált 2017 januárja, a hazai sztárvilág ismert szereplői tartogattak szívmelengető és szomorú bejelentést is. Az utóbbi kategóriába tartozott Hajdú Péter és Sarka Kata bejelentése. Akik még reménykedtek abban, hogy az egykor álompárnak tekintett két sztár visszatalál egymáshoz, azoknak szertefoszlott az álma.
Hajdú Péter azt nyilatkozta a január 5-én megjelent Hot! magazinban, hogy itt volt az ideje, hogy lezárja kapcsolatát Sarka Katával, aki tavaly júliusban elköltözött gyerekeikkel a közös otthonukból.
- Az én lelkiismeretem tiszta. Megadtam az utolsó utáni esélyt is az újrakezdésre. Ám ha az elmúlt hat hónapban nem jutottunk el Katával odáig, hogy újra együtt éljünk, akkor szerintem ezután sem fogunk. Ha ennyi idő elteltével egyszer sem éreztük, hogy együtt kell folytatnunk, akkor a jövőben már nem is szeretném - jelentette ki.
Sarka Kata maga is megerősítette a Facebook-oldalán, hogy a házassága véget ért.
"Az okokról nem szeretnék beszélni sem most, sem a jövőben, kérlek, hogy ezt tartsátok tiszteletben! Nagyon nagyon jó érzés, hogy ennyien írtok, és ennyien bíztattok! Hiszem, és tudom, hogy minden rendben lesz velünk a jövőben, és megálljuk a helyünket hárman is! Nehéz időszakon vagyunk túl, de az élet engem igazol, hogy jó döntést hoztam!" – írta.
Nézd meg képes összeállításunkban, melyek voltak a hazai sztárvilág legemlékezetesebb történései 2017 januárjában!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!