Ismert énekesnő volt Kulka János fiatalkori szerelme - 5 év után szakítottak

Kulka János és a színésznő-énekesnő együtt is éltek.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kulka János eredetileg bölcsész szeretett volna lenni, de végül a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke lett a hetvenes évek végén. Itt szeretett bele fiatal osztálytársába, Lang Györgyibe, akivel aztán öt évig élt párkapcsolatban - többek között erről is meséltek az RTL Klubon futó XXI. század című műsorban.

Kezdetben ellenszenvesek voltak egymásnak

- Györgyivel gyerekkorunk óta ismerjük egymást Szegedről. Nagyon ellenszenvesek voltunk egymásnak. Ő volt a kis pesti kislány, aki mindig biciklizett a Kárász utcában. Aztán nagyon összebarátkoztunk a főiskola elején, talán volt is bennünk valami összetartás, hogy mi, szegediek tartsunk össze - idézte fel emlékeit Kulka János.

Kapcsolatuk nagy szerelemnek indult, a Pa-dö-dő együttes énekesnője pedig még gyereket is szeretett volna Kulka Jánostól.

- Amikor a legjobban beleéltem magam, hogy úristen, milyen jól élünk mi, és

biztos el fog venni feleségül, és gyerekeink lesznek,

akkor mondta, hogy ugye, milyen lapos már ez a kapcsolat? Én mennék. Hát elhunytam ettől a hírtől, de túléltem - vallotta be Lang Györgyi. Kulka  János végül öt együtt töltött év után szakított vele, de sokáig lelkiismeret-furdalás gyötörte, amiért nem tudta őt úgy szeretni, ahogy megérdemelte volna.

- Életem egyik lelkiismeret-furdalása volt, hogy nem szerettem őt úgy, ahogy kellett volna, úgy, ahogy lehetett volna. Nem szabad egy egyenlőtlen kapcsolatot fenntartani, hogy te hagyod, hogy a másik jobban szeressen, és te nem tudsz neki többet adni - fejtette ki álláspontját Kulka János.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő

A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. január 15. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük