Szinetár Dórát szőkén meg sem lehet ismerni: teljesen másképp néz ki ezzel a hajszínnel
Képeken híres magyar színésznők, akiknek megjelenését teljesen elmásították.
Az amerikai filmsztárokra jellemző, hogy egy-egy karakter kedvéért igazi kaméleonokként a felismerhetetlenségig átalakítják a külsejüket a maszkmesterek segítségével. Ám nem kell a tengerentúlra mennünk, hogy nagy átváltozások szemtanúi legyünk, néha elég egy paróka, hogy rá se ismerjünk az adott színészre vagy színésznőre.
Szinetár Dóra mellett is könnyedén elsétálnánk az utcán, ha egyszer úgy döntene, abban a jelmezben lép ki otthonából, amelyet az Ének az esőben…! című darabban viselt.
Magyar színésznők parókában
A színésznő Lina Lamont karakterét alakította a Budapesti Operettszínház produkciójában, amelyet 2016-ban mutattak be. A figura megformálásakor platinaszőke parókát kellett viselnie. A világos hajkorona teljesen eltérő megjelenést kölcsönzött neki a megszokottól. Ám számára nem az volt a legnagyobb kihívás, hogy így át kellett alakulnia.
- Lina Lamont karaktere nagyon hálás, egyben nagyon nehéz feladat. Amikor felkért rá Somogyi Szilárd, aki az előadást rendezte, elsőre nem mondtam igent (…) Láttam a filmet, borzalmasan szeretem az eredeti, amerikai verziót, és pontosan emlékeztem rá, hogy ennek a filmnek a drámai szála az, hogy van ez a szép, tehetséges, a vásznon nagyon szerethető színésznő, akinek a Jóisten adott egy patkányirtó hangot, ha megszólal, szem nem marad szárazon. Fogalmam nem volt, hogy fogok tudni bármilyen ilyen jellegű hangot kicsikarni magamból anélkül, hogy a hangszálaim a harmadik előadás után megköszönjék egy életre a szolgálatot - mesélte a blogpress.hu interjújában.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Szinetár Dóra 2020 áprilisáig öltötte magára a szőke filmcsillag szerepét, majd a Facebook-oldalán búcsúzott a karaktertől, miután az utolsó előadást nem tarthatták meg a koronavírus-járvány kitörése miatt.
Nem ő az egyetlen színésznő, aki teljesen átváltozott szerepe miatt. Képes összeállításunkban mutatjuk, kik azok a magyar sztárok, akik felismerhetetlenek parókában.
- sztár
- szinetár dóra
- liptai claudia
- peller anna
- szulák andrea
- trokán nóra
- sztárfrizura
- színésznő
- Hazai sztár