Azahriah-t is messze túlszárnyalta: ez a magyar énekesnő szól a legtöbbet a rádiókban

Kiderült, a magyar rádiók 2023-as zenei repertoárjában kik és mely slágerek voltak a legtöbbet játszottak.

Magyar rádiók lejátszási listája 2023-ban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Összesen 103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2023. január 1-jétől december 31-ig - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) májusban közreadott kutatásából, amely a magyar rádiók 2023-as zenei repertoárját vizsgálta. Kiderül belőle, hogy ki a legtöbbet játszott előadó, és melyik volt a tavalyi év legsikeresebb hazai, illetve külföldi slágere.

Magyar rádiók lejátszási listája 2023-ban

A teljes kínálatban a legtöbbet játszott előadó Rúzsa Magdolna volt, akinek dalai átlagosan ötévesek voltak. Több mint két és félszer annyiszor hallhattuk őt, mint a huszadik helyezett Azahriah-t

A népszerű művészek között feltűntek olyanok, akik csak néhány éve adták ki a szerzeményeiket, de megjelentek főként az előző évezredben tevékenykedők is, így a Bikini zenekar, Demjén Ferenc, az LGT és a Mária Rádió által sokat játszott Szentpéteri Csilla is.

A 2022-es évhez képest Azahriah lépett a legnagyobbat előre a ranglétrán, aki a 171. helyről a huszadikra lépett fel. 

A külföldi művészek közül - éppúgy, mint 2022-ben - egy albán származású amerikai énekesnő volt a legnépszerűbb: Ava Max. Friss, átlagosan kétéves dalokat hallhatott tőle a közönség. A második helyezett egy román énekesnő, Minelli. A top 20-ból tizenegy zenész az Egyesült Államokat képviselte, négy pedig az Egyesült Királyságot.

A vizsgált rádiók több mint 12 ezerszer játszották le a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar-szerzeményt, az Úristent, amely 2022-ben jelent meg. Már 2022-ben is ez lett az év dala, közel ugyanennyi lejátszást elérve. 

A top 20 külföldi zeneszám között csupán nyolc 2022-es található, a többi mind 2023-as. A győztes ezen a ranglistán Miley Cyrus Flowerje, amelyet több mint 15 ezer alkalommal játszottak le, megelőzve ezzel az összes magyar dalt, így ez lett az év legtöbbször játszott slágere a rádiókban.

A teljes kutatás az NMHH oldalán található meg.

Tudtad, hogy Azahriah-nak van egy nővére? Friderika együtt dolgozik az énekessel

Azahriah elárulta, miben kéri többször a nővére segítségét.

Elolvasom

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye. Regisztráció az ingyenes rendezvényre.

Promóció

Ezt is szeretjük