Gyerekként csúfolták a magyar énekesnőt: a fogszabályzós, szemüveges lányból gyönyörű nő lett
Hihetetlen, hogy a képen látható bájos kislányt piszkálták az osztálytársai.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Felnőttkori fotóit látva szinte elképzelni is nehéz, hogy volt idő, amikor Lola nem volt kibékülve azzal, amit a tükörben látott. 

A Hatvanból származó sztárról már hétéves korában bebizonyosodott, hogy különleges tehetséggel áldotta meg az ég: gyönyörűen énekelt, és zongorázni is ekkor kezdett el.

Lola gyerekkori fotója

Az énekesnő nagyon fiatalon került a show-bizniszbe, mindössze 14 éves volt, amikor először szerepelt a televízióban. Bár könnyedén hihetnénk, hogy a gyorsan jött siker elég indok lehet a magabiztosságra, ez nála nem így volt, félve lépett be a stúdióba külseje miatt.

A Makeup/Down című műsorban idézte fel debütálását a kamera előtt. A Z + csatornán szerepelt először, amelynek szintén mostani házigazdája, Lilu volt a műsorvezetője. A két nő teljesen máshogy emlékezett vissza arra a napra: míg Lilu ódákat zengett arról, milyen gyönyörű lány jött vele szembe, addig Lola elrejtette szemüvegét, nehogy kiderüljön róla, hogy pápaszemes.

- Teljesen odavoltam, hogy bemehetek! 14 éves voltam, szemüveges, amitől akkor nagyon féltem, úgyhogy levettem, és elraktam, nehogy lássa valaki. Egy szemüveges, fogszabályzós, későn érő kislány voltam, aki vidékről jött fel Budapestre - mesélte a Liluland vendégeként.

Azt is elárulta, hogy osztálytársai annak ellenére, hogy soha nem akart a figyelem középpontjába kerülni, sokszor piszkálták, ami azután még rosszabbá vált, hogy ismert ember lett belőle. Az új közeget is kihívás volt megszoknia, például az sem volt egyszerű tinédzserként számára, hogy folyton gyönyörű sztárok vették körül.

- Zimány Lindával egy színitanodába jártunk, és körülbelül ugyanakkor lettünk ismertek. Linda már akkor is nagyon nőies volt, az osztályba járt még Damnak Jázmin is, és mindenki a szépségipar irányába indult el, én meg mindig azt kaptam meg, hogy szépen énekelek. Azt éreztem, mennyi gyönyörű nő, és milyen csinos, nekem meg milyen pici a cicim. És az az a korosztály, amikor még az osztálytársaid is szurkálnak ezzel egy picit. Aztán jöttek az osztálytalálkozók pár év múlva, és akkor már azt mondták, lehet, én voltam a legjobb csaj, csak nem figyeltek, vicces volt így visszamenni.

Magyar színésznők gyerekkori fotói

Képes kvízünkben híres magyar színésznőket gyűjtöttünk össze. Felismered őket gyerekkori fotójuk alapján?

Győzd le a saját korlátaidat - Alföldi Róbert a Femina Klubban

Az elégedett élethez vezető úton akadályok sorába ütközünk, és sokszor bele sem gondolunk, hogy számtalan esetben a belső, saját korlátaink felismerése és leküzdése jelenti a legnagyobb kihívást.

A november 15-i Femina Klub esten Szily Nóra és Alföldi Róbert segítenek megfejteni, hogy milyen tényezők állhatnak a siker útjában, hogyan boldoguljunk a kritikákkal és az esetleges kudarccal, és milyen technikákkal hozzuk ki a legjobbat önmagunkból.

Pontos részletek az estről itt olvashatók.

Jegyek kizárólag online érhetők el, korlátozott számban.

Időpont: 2021. november 15. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Ezt is szeretjük