Lola fehérneműben pózolt: a Sztárboxnak köszönhetően ennyire bomba az alakja

Lola fehérneműs fotókkal büszkélkedett el, milyen bomba az alakja, amit a Sztárboxra való felkészülésnek köszönhet.

Lola fehérneműben

Loláról dögös fotók készültek, az énekesnő fehérneműben állt modellt a kamerának.

Lola fehérneműben

Lola az Instagram-oldalán osztott meg egy lapozós posztot, melynek tanúsága szerint egy igen bevállalós, szexi fotózáson járt, ahol fehérneműben készítettek képeket róla. A 36 éves énekesnő fekete melltartóban és hozzá illő bugyiban állt kamera elé, a szexiséget pedig csak fokozta a térdcsizma és a leopárdmintás dzseki, amit hanyagul magára vetett.

A fotókon látszik, hogy teste nagyon sokat változott a Sztárbox-felkészülés során, izmos és szálkás lett, ezt pedig a poszt leírásában is hangsúlyozta. „Készülnek az új fotók. Azért az elmúlt hónapok nyomot hagytak”  írta, utalva ezzel arra, hogy az egyik képen befeszítette figyelemre méltó bicepszét is.

Lola követőinek túlzás nélkül leesett az álla a képeket látva, a poszt alatt meg is indult a kommentáradat, nem győzik dicsérni, mennyire fantasztikusan fest.

„Micsoda szép bicepsz!”

„Brutál jó kép, csodás alakod van, gratulálok!”

„Nagyon szép nő vagy.”

Cinthya Dictator fehérneműs fotója: „Mint egy szép szobor, olyan tökéletes”

Cinthya Dictator fekete-fehér, fehérneműs fotója nagy sikert aratott a kommentelők körében.

Elolvasom

Cover-fotó: RTL

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?

Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?

 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. április 9. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük