Lola fehérneműben pózolt: a Sztárboxnak köszönhetően ennyire bomba az alakja
Lola fehérneműs fotókkal büszkélkedett el, milyen bomba az alakja, amit a Sztárboxra való felkészülésnek köszönhet.
Loláról dögös fotók készültek, az énekesnő fehérneműben állt modellt a kamerának.
Lola fehérneműben
Lola az Instagram-oldalán osztott meg egy lapozós posztot, melynek tanúsága szerint egy igen bevállalós, szexi fotózáson járt, ahol fehérneműben készítettek képeket róla. A 36 éves énekesnő fekete melltartóban és hozzá illő bugyiban állt kamera elé, a szexiséget pedig csak fokozta a térdcsizma és a leopárdmintás dzseki, amit hanyagul magára vetett.
A fotókon látszik, hogy teste nagyon sokat változott a Sztárbox-felkészülés során, izmos és szálkás lett, ezt pedig a poszt leírásában is hangsúlyozta. „Készülnek az új fotók. Azért az elmúlt hónapok nyomot hagytak” – írta, utalva ezzel arra, hogy az egyik képen befeszítette figyelemre méltó bicepszét is.
Lola követőinek túlzás nélkül leesett az álla a képeket látva, a poszt alatt meg is indult a kommentáradat, nem győzik dicsérni, mennyire fantasztikusan fest.
„Micsoda szép bicepsz!”
„Brutál jó kép, csodás alakod van, gratulálok!”
„Nagyon szép nő vagy.”
Cinthya Dictator fehérneműs fotója: „Mint egy szép szobor, olyan tökéletes”
Cinthya Dictator fekete-fehér, fehérneműs fotója nagy sikert aratott a kommentelők körében.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- sarka kata















