
L.L. Junior gyönyörű fotót posztolt kislányáról - Így öleli a bátyja, Lacika
L.L. Junior örül annak, hogy hétéves fia, Lacika imádja a kishúgát, Lilit.

L.L. Junior kislánya 2020. szeptember 17-én, 3560 grammal látta meg a napvilágot. Lili arcát tíznapos korában mutatta meg először.
Hét számjegyű ajánlatokat kapott hetilapoktól, hogy az ő címlapjukon mutassa meg először a baba arcát, de inkább úgy döntött, a közösségi oldalára posztolja, ahol bárki ingyen láthatja.
L.L. Junior lánya és fia
2019 januárjában derült ki, hogy az énekes és Körtvélyessy Kinga titokban összeházasodtak. A 39 éves sztár idén márciusban jelentette be, hogy felesége gyermeket vár. Előző kapcsolatában született fia, Lacika is nagyon várta már a kishúga érkezését, testvérféltékenységnek nyoma sincs.
Az első osztályos fiúcska, aki januárban lesz nyolcéves, egy hetet az édesanyjánál, egy hetet az édesapjánál tölt, L.L. Junior ugyanis közös gyermekfelügyelettel rendelkezik volt párjával, Csillával. Az, hogy mennyire imádja a kistestvérét, az L.L. Junior által kitett Instagram-fotón is látszik: óvón, áhítattal öleli magához a kis Lilit.
A poszt szövege az énekes Ott leszek melletted című számának a dalszövegéből származik:
"Ott leszek melletted én mindig, meglásd!
Egy igaz testvér az hű marad egy életen át
A tejben, a vajban, a trében, a bajban
Ha az ördög a szíved, a lelked akarja
Meglátod majd, ott leszek én!"
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista ovális ezüst fülbevaló14 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
- Lacika nagyon jó testvérnek bizonyul. Amikor csak teheti, a karjában tartja a kishúgát, dajkálja, mesél neki. Látom a szemében, hogy nem tud betelni ezzel a picike emberrel. Persze mi is alig tudunk betelni vele - mesélte a büszke édesapa a Borsnak.
L.L. Junior kisebbik fia, Dávidka 2019 augusztusában hunyt el autóbalesetben, így az énekes a kishúgára várással párhuzamosan azt is sokszor elmondta Lacikának, hogy Dávidka is mindig a kis testvére marad.
- Már Lili érkezése előtt sokat meséltünk Lacikának arról, hogy amellett, hogy Dávidka mindig az öccse marad, aki felköltözött a felhők közé, most egy kishúga is érkezik. Azt is igyekeztünk tudatosítani benne, hogy attól még, hogy új tesó jön, ő ugyanolyan fontos az életünkben, mint eddig volt - osztotta meg a napilappal.
Lékai-Kiss Ramóna fia, a huncut Noé
A műsorvezető 2019 januárjában ajándékozta meg férjét, Lékai Mátét csemetéjükkel, akiről azóta kiderült, örökölte szülei vidám természetét. Gyakran osztanak meg róla imádni való fotókat, amiken le sem tagadhatják, micsoda kópé a gyermekük, rendre elkapják a legédesebb pillanatait.
OLVASD EL EZT IS!