Elhunyt Lippai László: a 62 éves színész hosszú betegség után távozott

A Madách Színház mély megrendüléssel adta hírül, hogy ma hajnalban elhunyt Lippai László színművész.

Lippai László meghalt

"A Madách Színház fájdalommal tudatja, hogy Lippai László színművész hosszú, súlyos betegség után, szerdán hajnalban elhunyt. Lippai László 62 éves volt." - tudatta a közösségi oldalán a teátrum.

Lippai László 1985-ben szerezte meg a diplomáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, már ebben az évben leszerződtette anyaszínháza. Egészen 1990-ig láthattuk a Madách Színház darabjaiban, ezután szabadfoglalkozású művész lett.

Budapest mellett számos vidéki színházban is megfordult pályafutása során, játszott a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban, valamint a Játékszín, a Musical Színház és a Piccolo Színház darabjaiban is.

Lippai László 2001-ben a Vademberek című magyar kalandfilm sajtótájékoztatóján a budapesti Hyatt szállodában.
Lippai László 2001-ben a Vademberek című magyar kalandfilm sajtótájékoztatóján a budapesti Hyatt szállodában.
Fotó: MTI/Sándor Katalin

A film- és sorozatszerepek is megtalálták. Főiskolás volt, amikor szerepet kapott Szurdi Miklós Hatásvadászok című játékfilmjében, amelyben olyan nagy nevekkel dolgozhatott együtt, mint Egri Márta, Szakácsi Sándor vagy Udvaros Dorottya. Szintén a diploma előtt válogatták be Bacsó Péter klasszikusába, a Te rongyos életbe. 

Jó pár sorozatban is láthattuk, öt epizód erejéig az Angyalbőrben című vígjátéksorozatban tűnt fel, valamint a Kisváros néhány részében is láthattuk. Az elmúlt években sem búcsúzott a képernyőtől, 2019-ben a Drága örökösök Benedekét alakította, 2021-ben a Jóban Rosszban szereplőgárdájához csatlakozott.

A szinkronszakma is egy kiválóságot veszített el a személyében, számos ikonikus figura magyar hangját adta. A Cobra 11-ben és a Dragon Ball című sorozatokban is hallhattuk a hangját, emellett ő szólaltatta meg magyarul Ben Stillert az Apádra ütök-filmekben, valamint a Szilaj és a Szörny Rt. című mesékben is hallhattuk, továbbá Matthew Broderick és a komikus Chris O'Dowd is többször az ő hangján szólaltak meg magyarul. 

Lippai Lászlót a Madách Színház saját halottjának tekinti, egy fia és egy lánya gyászolja a 62 évesen elhunyt színészt.

Cover-fotó: MTI/Sándor Katalin

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük