Gyerekként nyerte meg a Csillag Születiket: László Attila 26 évesen ilyen helyes pasi
László Attila 14 éves volt, amikor ő lett a Csillag Születik harmadik évadának győztese.
A Csillag Születik 2007-es elindulása újítást hozott a hazai tehetségkutatók palettájára, hiszen az RTL műsorába nemcsak énekesek, hanem mesemondók, táncosok, bűvészek, artisták és egyéb tehetségek is megmutathatták magukat.
Persze azért akadtak versenyzők, akik hangi adottságaikkal nyűgözték le a zsűrit és a közönséget. Többek között László Attila is, aki mindössze 14 éves volt, amikor 2011-ben megnyerte a produkció harmadik évadát.
László Attila ma
Bár a mai napig a zenéből él, nem tartozik azon tehetségkutatóban megismert hírességek közé, akiket gyakran láthatunk a képernyőn. Így ha igent mond egy felkérésre, még feltűnőbb, mennyit változott az elmúlt évek során. Aranyos gyereksztárból jóképű, 26 éves pasi lett.
Székelyföldi fiúként szinte egyik napról a másikra lett országosan ismert, ám a tévés szereplés általi hirtelen jött figyelem egy idő után lecsengett.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Nem csináltak belőlem celebet, 14 évesen nem is tudtam, mit jelent ez. Örülök a sorsnak, hogy így történt, hogy hagyták, és én is hagytam lecsengeni ezt az egészet. Tudtam a tanulásra is összpontosítani - emlékezett vissza a Palikék Világa by Manna vendégeként.
Volt egy időszak, amikor annyira nagy volt a csend körülötte, hogy úgy érezte, zenei pályafutása nem is fog tovább folytatódni.
- De mégsem adtam fel, és a szüleim is bátorítottak, hogy tovább kell csinálni. Az online térben elkezdtem feldolgozásokat csinálni, ezután újra sokan megtaláltak, és visszaemlékeztek arra a 14 éves gyerekre, aki a Csillag Születikben voltam.
Nézegesd meg Utasi Árpit és a Csillag születik sztárjait egykori és mostani képeken!
Képes összeállításunkban nemcsak Utasi Árpit, hanem a Csillag Születik többi emlékezetes szereplőjét is láthatod, megnézheted, mennyit változtak.
Friss fotón a 29 éves Utasi Árpi: a Csillag Születiket még gyerekként nyerte meg
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: RTL/Csillag Születik