Közel 120 kiló volt! A TV2 műsorvezetője így szabadult meg a súlyfeleslegtől
Lakatos Márk elárulta, tinédzser korában túlsúlyos volt.
A TV2 Én is szép vagyok című műsorából már kiderült, Lakatos Márk igazán át tudja érezni azoknak az embereknek a problémáját, akik képtelenek lefogyni.


Most kiderült, hogy miért: gyermekkorában ő is megküzdött a súlyfelesleggel, volt olyan időszak, amikor 120 kilót nyomott.
Duci kisfiú volt
A pluszkilókkal nemcsak a hétköznapi emberek, hanem a sztárok is megküzdenek. Akad olyan híresség, aki mára már vékony, irigyelt testalkattal rendelkezik, ám korábban bizony túlsúlyos volt. Így történt ez a műsorvezető, stylist Lakatos Márkkal.
- Duci, kövér kisfiú voltam, ráadásul sokszor lánynak is néztek, mert akkor még hosszú volt a hajam. 17 éves koromban 120 kiló voltam, ami nagyon sok. Én rettentően át tudom érezni azoknak a hölgyeknek és uraknak a problémáját, akik évtizedekig nem tudnak lefogyni - mesélte az Aktív című műsorban.
Felnőtt korában azonban megfogadta, változtat az életmódján, hiszen a pluszkilók nemcsak őt zavarták, hanem már-már az egészségét is veszélyeztették.
Sport és megfelelő étrend
- Szerencsére tinédzserkorom után sikerült lefogynom. Én nagyon sokáig nem sportoltam, körülbelül 34 éves koromig. Próbálom most behozni a 20 év kimaradást, az elmúlt egy év alatt például 12 kilót tudtam leadni - árulta el.
A műsorvezető, akinek hamarosan indul az Én is karcsú vagyok című új műsora, egy egészen egyszerű módon fogyott le.
- Most eléggé aktívan, intenzíven sportolok és nagyon figyelek a táplálkozásra. Ezek a dolgok nagyon sokáig kimaradtak az életemből - mondta.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Fotó: TV2 Sajtószoba, Beszédírók Kft.















