Lajtai Kati volt a Crystal gyönyörű énekesnője - A 41 éves sztár ma már boldog családanya

Lajtai Kati énektanárként dolgozik.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

A Crystal volt a 2000-es évek egyik legnépszerűbb együttese, a csapat tagjai Kasza Tibi és bátyja Gábor, illetve az észt gyökerekkel rendelkező Lajtai Kati voltak. Ki ne emlékezne az Ezer hold, a Két utazó vagy a Jég a tűzben című slágereikre? 

A trió bejárta az egész országot, mindenhol szerették őket, végül 2010-ben búcsút intettek a közös munkának. Lajtai Kati ezután egy időre visszavonult az énekléstől és a szerepléstől.

A sztár 2013-ban bukkant fel újra a képernyőn, Az ének iskolája és a Sztárban Sztár énektanára lett, így ezekben a műsorokban rendszeresen feltűnt. 2014-ben a Budapest Voices tagja lett, a kóruséneklés a szíve csücske, melyet véleménye szerint az észt gyökerei miatt is fontosnak tarthat, hiszen Észtországban komoly hagyománya van a közös éneklésnek - ezt 2018-ban a Sztárportréban mondta el.

Sokan emlékezhetnek rá a 2016-os Kismenők című műsorból, melyben zsűritag volt. Ugyanebben az évben világra hozta első gyermekét, Mátét, aki idén nyáron lesz hároméves. A 41 éves sztár nagyon büszke egy szem fiára, aki megváltoztatta az egész életét.

lajtai-kati-2019
Fotó: FEM3 Café

Kisfia hozzá hasonlóan nagyon nyitott a zenére, erről a FEM3 Café áprilisi műsorában mesélt.

- Az én Mátém most már dobverőt kap a kezébe, igaz, dobszerkót még nem, de dobverője már van. Sajnálom a szomszédokat kicsit. Most cipősdobozokat szanaszét verve játszunk. Megyünk közösségi terekbe, ahol a zenéről van szó, hangszerekkel találkozik - mesélte a műsorban.

Így fest napjainkban Betty Love

Emlékszel a Soho Party énekesnőjére, Betty Love-ra? Az énekesnő negyven fölött szebb, mint valaha.

Betty Love a 90-es évek népszerű énekesnője volt - 43 évesen is nagyon dögös

Nézegess képeket!

Elolvasom

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Ezt is szeretjük