Lajtai Kati ritkán látott fiával: a Crystal énekesnője megmutatta a 7 éves Mátét

Lajtai Kati és kisfia életében szeptembertől új fejezet kezdődik. Máté megkezdi az iskolát.

Lajtai Kati ritkán látott fiával: a Crystal énekesnője megmutatta a 7 éves Mátét
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Lajtai Kati 2016-ban adott életet kisfiának. Máté szeptemberben iskolás lesz, rá is igaz: úgy nő, mint a gomba. 

A Crystal egykori énekesnője nem aggódta túl az iskolaválasztást, saját bevallása szerint nem tartozik azon anyukák közé, akik már hónapokkal a sulikezdés előtt a szakkönyveket bújják.

Lajtai Kati kisfia

- De előadásokat, egy-egy podcastot meghallgatok a legnagyobb kihívások kapcsán, mint például az online világ, kütyüzés vagy a bullying, de próbálom nem túlaggódni ezt az időszakot - kezdte a Best magazinnak.

Elárulta, azt szeretné, ha gyermeke nyitottan és lazán fogadná majd ezt az új helyzetet. Persze, tudja, sok múlik majd a társain és a tanítókon is. Jó jelnek tekinti, hogy egy véletlennek köszönhetően Máté egyik leendő tanárát már megismerte.

- Vicces helyzet, hogy az ember cipőt vásárol az interneten, és a hölgy, aki árulta, néhány hónappal később úgy mutatkozik be, mint a fiam általános iskolai osztályfőnöke.

Azt is elárulta, Máté sakk tagozatra jár majd. A kisfiú imádja Polgár Judit sakkolimpikon programját, még táborban is volt.

- Most nagyon várja a sulit, és annak örül a legjobban, hogy aki elballag az óvodából, annak soha többé nem kell ebéd után aludnia. 

Nézd meg Tóth Gabi kislányát, Hannarózát is!

Tóth Gabi videója után azt mondják a kommentelők Marikára, hogy ő a kis Séfek séfe.

Tóth Gabi kislánya kókuszgolyót készít: Marika tarolt az Instán

Tóth Gabi friss videója után azt mondják a kommentelők Marikára, hogy ő a kis Séfek séfe.

Elolvasom

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Cover-fotó: TV2/Mokka

Ezt is szeretjük