Labancz Lillára rá se ismerni - A színésznő 11 év alatt ennyire megváltozott

Az Álom.net szőke tinilányából dögös nő lett Labancz Lilla.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

2009-ben mutatták be az Álom.net című filmet, ami nem nyerte el sem a filmkritikusok, sem a nézők tetszését, azonban főszereplőjének nevét az egész ország megismerte. Az akkor mindössze 22 éves Labancz Lilla alakította a film szexi pomponlányát, Reginát. Azóta 11 év telt el, a színésznő pedig rengeteget változott, szinte fel sem lehet ismerni.

A vígjáték után feltűnt a Barátok köztben, a Presszó című sorozatban, de láthattad Stohl András oldalán a Tűzvonalban krimisorozatban is. Ezek után 2010-ben nagy elhatározásra jutott: fejébe vette, hogy a tengerentúlon próbál szerencsét.

Ennyit változott 11 év alatt Labancz Lilla

Amerikába költözött, ahol elvégezte a New York-i filmakadémiát. 2019-ben kapta meg élete első szerepét egy külföldi filmben. Danny Trejo akciósztár mellett szerepelhetett a Counterpounch című moziban. 

A 33 éves szőkeség azóta is kint él Los Angelesben, azonban időről időre hazalátogat. Tavaly márciusban például egy színházi szerep kedvéért tért vissza Magyarországra. A Gergely Theáter darabjában, a Nő a tétben tűnt fel.

Képes összeállításunkban megnézheted, mennyire másképp fest most Labancz Lilla, mint amikor az Álom.netben megismertük.

Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.

Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk.  A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és    Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.

Biztosítsd be a helyed most! 

Promóció

Ezt is szeretjük