Gáspár Bea megjegyzése Kunovics Katinka súlyáról: ezért kezdett hízni megint
Gáspár Bea a Hal a tortán fogatásán tett megjegyzést Kunovics Katinka súlyára.

A Hal a tortán című műsorban Young-G Béci nagyon körültekintően választotta meg az alapanyagokat, tésztából például többfélét, így teljes kiőrlésűt is beszerzett, hátha valaki fogyókúrázik, vagy nagyon figyel a vonalaira.
Kunovics Katinka énekesnőt említette, akivel kapcsolatban megemlítette, hogy úgy tudja, 50 kilót fogyott.
Kunovics Katinka súlya
A Romantic énekesnője saját bevallása szerint a végletek embere, vagy alig eszik valamit, vagy nem figyel az étkezésére, ezért is jojózott nagyon sokszor a súlya. Gáspár Bea a Hal a tortán felvételén megjegyezte, hogy most megint küzd a túlsúllyal.

- Most megint kezd szegény hízni, mert szeret enni. Olyan, mint én! Ő, ha vendégségbe megyünk, diéta nincs! - mondta Győzike felesége.
A műsor forgatása óta Kunovics Katinka feltehetően fogyott. Januárban azt mondta, 111 kilóról indulva 88-nál jár, és a nyárra remélhetőleg eléri az álomalakot. Március 22-én Völgyi Zsuzsival elindultak Mexikóba, ugyanis a TV2 Ázsia Expressz - Felfedezzük Amerikát című kaland-realityjében.
A feszített tempójú, többhetes forgatás során minden versenyző fogyni szokott, hisz a szállás mellett a napi betevőt is maguknak kell megszerezniük. Alekosz április közepén azt posztolta, nagyon rossz a kaja, az egész stábnak hasmenése van.
Gáspár Bea és Győző esküvői
Gáspár Bea és Győző 1993 júliusában házasodtak össze. Sokszor volt a házasságuk hullámvölgyben, de mindig kitartottak egymás mellett. A házasságukat eddig hétszer újították meg.
Gáspár Bea káprázatos esküvői ruhában pózol a címlapon Győzővel: a 30. évfordulójukat ünneplik
Gáspár Beának és Győzőnek 1993-ban volt az első esküvőjük, eddig hétszer házasodtak újra.
Elolvasom
Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Cover-fotó: TV2/Hal a tortán
OLVASD EL EZT IS!

- sztár