Kulcsár Edina dögösen kivágott ruhába bújt: „Kikerekedve szexibb vagy!”
Kulcsár Edina testhezálló ruhában mutatta meg alakját a Dancing with the Stars harmadik évadának sajtótájékoztatóján.

Kulcsár Edina azóta éli a rivaldafényben az életét, amióta 2014-ben elnyerte a Miss World Hungary címet. Szépségkirálynőként hozzá kellett szoknia, hogy a külsejét véleményezik, a követői pedig a legapróbb változásokat is észreveszik.
Tavaly sokan azért kritizálták, mert szerintük túl sokat fogyott, a tavaly őszi Nyerő Párosban több néző szerint már túl vékony volt. Nem titkolták Csutival, hogy azért vállalták el a szereplést a műsorban, hogy megmentsék a házasságukat.
Kulcsár Edina alakja
Január közepén kiderült, hogy ez nem sikerült, válnak, Kulcsár Edinára az új szerelem is rátalált a rapper G.w.M. személyében. A 31 éves sztár azóta kivirult, süt róla a boldogság, és amiatt már senki nem köthet bele, hogy túl vékony.
Hétfő este kiderült, hogy Kulcsár Edina is szerepel a Dancing with the Stars harmadik évadában. A sajtótájékoztatón egy szexin kivágott, testhezálló ruhában jelent meg, a fotók láttán pedig a követői közül többen megjegyezték, hogy pár kilóval többet mutat alatta a mérleg, mint jó pár hónappal ezelőtt. Volt, aki ezt dicséretként írta, más kritikaként.

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
„Megint olyan szép vagy, mint a szépségverseny idején!”
„Sugárzik rólad a boldogság, pár kiló plusz pedig nagyon jól áll, drukkolok neked.”
Jojo hatás; újra meghíztál. De Gondolom a Dancingre újra lefogysz. Hajrá!”
„Ez az Edina sokkal szexibb, mint a pár hónappal ezelőtti!”
„Gyönyörűen kikerekedtél és ezt értsd teljesen pozitívan! Utoljára akkor láttalak ilyen gyönyörűnek, amikor a Nagy Duettben szerepeltél. Sokkal-sokkal jobban áll szerintem, mint a soványság. Boldog vagy!”
Képes összeállításunkban nemcsak Kulcsár Edinát láthatod, hanem a Dancing with the Stars női sztárjait is, miben jelentek meg a sajtótájékoztatón.
- sztár
- kulcsár edina
- dancing with the stars
- tv2
- csobot adél
- rubint réka
- ördög nóra
- kiss ramóna
- gelencsér tímea
- zimány linda
- Hazai sztár