Ma 75 éves Kudlik Júlia - Bőven letagadhatna korából az imádott bemondónő
A 75 éves Kudlik Júlia évek óta kerüli a rivaldafényt, csak ritkán nyilatkozik.
Kudlik Júlia negyven éven át volt a Magyar Televízió egyik legismertebb arca. Bemondónőként, hírolvasóként és műsorvezetőnőként is imádták a nézők. 1965-től 1996-ig vezette a Delta című műsort, háziasszonya volt több Táncdalfesztiválnak, Kodály énekversenynek, számos népdal- és népzenei vetélkedőnek, tévéfesztiválnak és díjátadó gálának.
A Szeszélyes évszakok című szórakoztató műsor házigazdáiként Antal Imrével felejthetetlen párost alkottak.
Kudlik Júlia 20 éve nincs képernyőn
Neve egybeforrt a magyar televíziózás fénykorával. 1964. február 29-én láthatták a nézők először a képernyőn, ahonnan 2001-ben került le. Miután 2005-ben, egy évvel azután, hogy a Magyar Televízió Örökös Tagja lett, a köztévé vezetősége egy csoportos leépítés során őt is elküldte, a tévét sem kapcsolta be, inkább olvas, kertészkedik és kézimunkázik.
Ritkán nyilatkozik, és a közösségi oldalakat sem használja; évekig a nevével működtettek egy álprofilt, aminek még egykori kollégái is bedőltek, de azt sikerült töröltetnie. A kameráknak búcsút intett, de a közönségnek nem: évekkel ezelőtt elkezdte járni az országot Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekessel. Utóbbi a műsorban énekel, míg Kudlik Júlia prózával szórakoztatja a nézőket.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
2001-ben Magyar Televízióért Életműdíjat, 2003-ban Prima díjat, 2011-ben Elnöki Érdemrendet vehetett át, 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. 2019 novemberében a színes televízió feltalálójáról elnevezett életműdíjjal, Goldmark Péter Károly-díjjal tüntette ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, Karas Monika a szervezet Ostrom utcai székházában.
"Kudlik Júlia neve egybeforrt a magyar televíziózással, műsorain nemzedékek nőttek föl, több mint negyven éven át volt a Magyar Televízió meghatározó alakja. Emblematikus arca volt a Delta ismeretterjesztő műsornak, ő volt a házigazdája 1981-ben a Táncdalfesztiválnak és számos népzenei vetélkedőnek is. A kilencvenes években a Juli Sulival meghonosította a főzős és életmódműsorok műfaját. Mindeközben olyan közhasznú műsorokat is vezetett, mint az Állatok védelmében vagy a Gazdit keresünk" - állt az indoklásban.
Bay Éva fürdőruhában
Mióta a Magyar Televízió egykori bemondónője 18 kilótól szabadult meg, nemcsak férje halmozza el bókokkal, hanem rengeteg új és régi rajongó is dicséri, milyen jól néz ki. A 168 centis sztár 86-87 kilóról indult, és most már 70 alatt van a súlya. 18 kiló mínusszal még fürdőruhában is a fotós kamerája elé állt.
A 67 éves Bay Éva fürdőruhában mutatta meg, mennyit fogyott – 18 kilót adott le
Bay Évát főként a női rajongói dicsérik, amiért megmutatta, hogy 60 fölött is le lehet fogyni.
Elolvasom