Kucsera Gábor kétkezi munkára váltott: az egykori olimpikonnak saját műhelye van
Kucsera Gábor a világjárvány alatt szeretett bele a barkácsolásba.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Kucsera Gábort az ország világbajnok kajakozóként ismerte meg. A 2008-as pekingi olimpián egy emberként szurkoltunk neki és Kammerer Zoltánnak, akivel végül két negyedik helyet szereztek meg kajak kettesben. 

Az egykori olimpikon azután is a köztudatban maradt, hogy felhagyott a profi sportolói karrierjével. Feleségével, Tápai Szabinával gyakran szerepelnek a magazinok hasábjain és a különböző tévéműsorokban. A sármos kajakost utoljára 2020 őszén, a Farm VIP-ben láthattuk, azelőtt pedig Dér Heni oldalán csillogtatta meg az énektudását A Nagy Duett 4. évadában.

Kucsera Gábor kétkezi munkára váltott

Az utóbbi időben egy teljesen új fejezetet nyitott az életében, eltávolodott a sport és a szórakoztatóipar világától, és saját bútorlapszabászat-műhelyt nyitott. Nem légből kapott ötlet alapján váltott, már kisfiúként vonzódott a barkácsoláshoz, a világjárvány alatt pedig folyton kereste, mit javíthat meg, vagy pofozhat ki a családi házukban.

kucsera-1
Fotó: TV2/Mokka

- Otthon elkezdtem szerelgetni, székeket csinálni, majd vettem magamnak egy vágógépet, azzal elkezdtem lapokat vágni, fúrni. Aztán ennek teljesen a szerelmese lettem - mesélte a Mokkában.

Egy szerencsés véletlen folytán talált rá arra a műhelyre, amelynek most az élén áll. Egy barátjáé volt a helyiség, aki éppen túl akart adni rajta, így kapott az alkalmon, és megvásárolta. Úgy érzi, hogy a kajak után most először találta meg, hogy mi az a foglalkozás, amelyben otthonosan mozog.

Így fest belülről Kucsera Gábor bútorlapszabászati műhelye.
Így fest belülről Kucsera Gábor bútorlapszabászati műhelye.
Fotó: TV2/Mokka

Öt alkalmazottat foglalkoztat a cégben, a vállalkozás minden munkafázisából kiveszi a részét. Nem csak az adminisztrációs feladatokat látja el, ő bonyolítja az üzletkötést, sőt a gépek mögé is beáll.

- Az élzárógépet már tudom kezelni, és tudom, mit jelentenek a tervrajzon a számok, a kiírások, mit hogy kell nézni. Múltkor a srácok nagyon jó fejek voltak, kaptam egy nagy könyvet, mondták, ha azt megtanulom, valamennyi fogalmam lesz a dolgokról. 

Tápai Szabina testhezálló ruhában a szülés után

Tápai Szabina megmutatta, milyen a teste, miután életet adott három gyermekének. Részt vett a Sugarbird új, 2021-es őszi kollekciója, a Soft&Shape fotózásán. A magyar márka az "Én ilyen vagyok!" szlogent csatolta a kampányhoz, és arra buzdít, hogy a nők büszkén mutassák meg alakjukat, és szeressék a testüket.

Ezt is szeretjük