Emlékszel Krasznai Tündére az X-Faktorból? Így megváltozott a balhés énekesnő

Krasznai Tünde ismét hangjával, és nem a botrányaival kelt feltűnést.

Krasznai Tünde X-Faktor után
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Krasznai Tünde nevét a 2013-as X-Faktorban ismerte meg az ország. A válogatóban lenyűgözött a hangjával mindenkit, és az akkor 25 éves lány nem titkolta, fiatalon dolgozott a pornóiparban, őszinteségével pedig legalább annyi szimpatizánst szerzett magának, mint ellendrukkert. A különleges hangú, érzékeny, ugyanakkor meglehetősen különc énekesnő egészen az döntőig menetelt Geszti Péter mentoráltjaként, akinek sokszor nem volt könnyű dolga vele. 

A tehetségkutató után Krasznai Tünde szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen! reality show 2014-es szériájában, melyben csapattársai körében nem aratott nagy sikert, többen is összerúgták vele a port. 

2015-ben ösztöndíjat kapott a Kazán István Kamaraszínház színészképző stúdiójába, de csak rövid ideig járt be az órákra, így eltanácsolták. Miután maga mögött hagyta a múltját, és leszámolt függőségeivel - így az alkohollal is -, a júliusban harmincadik születésnapját ünneplő énekesnő visszatért a színpadra. 

- Az volt számomra a mélypont, amikor azt vettem észre, hogy a karrieremben valahogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem - mesélte az RTL Klub Fókusz című műsorában. 

A 2013-as X-Faktorban mentorával, Geszti Péterrel és csapattársával, a széria győztesével, Danics Dórával.
A 2013-as X-Faktorban mentorával, Geszti Péterrel és csapattársával, a széria győztesével, Danics Dórával.
Fotó: RTL Klub

Miután észrevette, hogy ő az oka annak, hogy az emberi kapcsolatai nem működnek hosszútávon, elkezdett járni egy csoportba, ahol életvezetési zavarokkal és függőségekkel küzdő fiataloknak nyújtottak segítséget. Az alkoholproblémáktól mentes, új életmódnak új barátokat és munkakapcsolatokat is köszönhet, néhány kapcsolatának pedig búcsút intett. 

- Gyakorlatilag megmentettek önmagamtól, nagyon sokat köszönhetek nekik,

többek között kilenc hónapon át teljesen absztinens voltam. 

Az X-Faktor után Karády Katalin-esteket adott, az egyik fellépésen látta őt Menyhárt Jenő az Európa Kiadóból, és meghívta Krasznai Tündét énekelni a zenekarba. Ezt követően Bujdosó Kános gitárossal dolgozott másfél évig. Állítása szerint az utóbbi közös munka során tanult a legtöbbet szakmailag. Másfél év kihagyás után egy bárzongoristával tért vissza a színpadra.

krasznai-tunde-2018
Fotó: RTL Klub/Fókusz

- A nulláról kezdtem mindent szeptember óta. Most úgy ülök itt, mint egy tapasztalt előadó, aki mégis a karrierje kezdetén áll - árulta el Krasznai Tünde. 

Bájos kislányból dögös nő lett - Így néznek ki ma a magyar tehetségkutatók sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük