Kozso és Ágica 15 évet várt egymásra: szerelmük ezért csak most teljesedhetett be

Kozso párját a Párharcban ismerheti meg a nagyközönség. Ágicával 15 évvel ezelőtt már egy párt alkottak.

Kozso párja, Ágica
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A május 8-án induló Párharc második évadának egyik legnagyobb meglepetése, hogy Kozso és párja is a versenyzők között van. Az énekes Ágicát eddig semmilyen formában nem mutatta meg a nyilvánosságnak, eddig az Instagramon is szigorúan olyan fotót közölt róla, amelyen hátulról látható

Femina jelen volt, amikor a TV2 bejelentette a részvevőket. Stohl András műsorvezető hangsúlyozta, Kozsóéknál a szereplés ténye csak a kezdet, olyan dolgokat is bevállaltak a műsorban, amelyekre valószínűleg a legkevésbé sem számít a közönség.

Kozso párja, Ágica

Ezt maga az énekes és kedvese is megerősítették, ahogy azt is elmesélték, ismeretségük nem új keletű. 15 évvel ezelőtt találtak egymásra először, de akkor az élet elsodorta őket. Tavaly kezdődött közös történetük második felvonása - mindent elsöprő szerelem az övék.

kozso agi
Fotó: TV2/Párharc

- A Párharc egyáltalán nem mindennapi környezet, sokaknak olyan volt, mint egy extrém párterápia. Ti is így éltétek meg?

- Nem, mert nem volt rá szükségünk. Nem voltak egyáltalán problémáink, mivel 15 évvel  előtte is volt egy nagyon jó kapcsolatunk. Már az első ismerkedésünkkor azonnal éreztük, mi vagyunk egymásnak a nagy Ő. Eltelt azóta másfél évtized, még jobban megismertük a másikat. Nagyon érez engem, például ránéz egy festményemre, és azonnal tudja, milyen érzelem van mögötte - fejtette ki Kozso.

Olyanok, akár a borsó meg a héja - remekül kiegészítik egymást. Míg Kozso álmodozó, folyamatosan pörgő, extrovertált személyiség, a 22 évvel fiatalabb Ágica nyugodtabb típus. 

- Nem győzök néha elnézést kérni tőle, mert én mindig pörgök, ő megnyugtat azzal, bármi is jön, ketten megoldjuk!

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Nagyon hálásak a sorsnak, hogy újra összehozta őket, minden együtt töltött pillanatot igyekeznek maximálisan kiélvezni. Még a leghétköznapibb dolgokat is, mint egy közös reggeli, csodaként élik meg. Kozso régóta szerette volna elmondani a rajongóinak, mennyire boldog. 

- Ágica előtt öt évig volt egy kapcsolatom, akivel titokban éltem. Elköszöntem a volt kedvesemtől, és

végre megtaláltam azt, aki minden körülmények között itt van mellettem. Minden porcikájáért rajongok. 

- Az első évadból kiindulva ez a játék nem csupán arról szól, ki mennyire van összhangban a párjával. Itt a saját magunk korlátait is le kell győzni. Nektek ez hogy ment? Ágica, neked segített a sportolói múlt?

- Olyan dolgokat bevállaltunk, ami abszolút a komfortzónánkon kívül volt. Szerintem okoztunk egy-két meglepetést. Biztos, hogy segített a sport, de azért ez a játék nem feltétlenül a fizikai kondícióról szólt. Fájdalomküszöb, megoldóképesség, határok feszegetése, ezek is mind tényezők voltak. Persze, segített a sport, de azért exatlonosok is voltak a csapatban - szögezte le Ágica, aki régebben versenyszerűen futott.

TIM 8078
Fotó: TV2/Párharc

- Ha már szó esett a csapatról, az is nagy szerepet játszik, ki hogyan taktikázik a többiekkel. Ti előzetesen féltetek az esetleges konfliktusoktól, taktikai harcoktól?

- Úgy voltunk vele, hogy mi számíthatunk egymásra a verseny során. Csak ez számított!

Nézd meg Kozso lányát!

Kozso lányát utoljára tinédzserként láthattuk szerepelni édesapja oldalán. Kocsor Amanda az elmúlt években kerülte a rivaldafényt, időközben nemcsak gyönyörű, hanem nagyon sikeres, felnőtt nő lett belőle.

Ő Kozso csinos, szőke lánya: a 30 éves Amanda Amerikában lett sikeres

Kozso lánya harmincéves korára megvalósította élete legnagyobb álmát. Kiadták a regényét a tengerentúlon.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2/Párharc

Ezt is szeretjük