Miért hazudik Kovács Kati? Bevallotta, nem is igaz, hogy orvoshoz jár
Kovács Kati énekesnő elárulta a Mokkában, miért hazudja sokszor, hogy orvoshoz jár.
Kovács Kati köszöntötte meglepetésvendégként a TV2 Mokka című műsorában Soltész Rezsőt, aki a napokban ünnepelte 67. születésnapját.
Mint ismert, a Liszt Ferenc-díjas magyar énekesnő több közös dalt is énekelt vele egyidős kollégájával, akivel gyakran indultak közös turnéra is.
Hazudik arról, mikor hol van
A magyar énekes szakma két jeles képviselőjét nemcsak a hivatásuk köti össze, civilben is jó barátok, emellett mindketten lelkes teniszezők, bár Soltész Rezső bevallotta, az utóbbi időben ritkán jutott el sportolni.
Vele ellentétben Kovács Kati már felkészült az idei teniszszezonra. Ezzel kapcsolatban elárulta, hogy néha hazudik arról, mikor hol van.
- Időhiány miatt nekem is sokszor kimarad az életemből a sport, amikor az van a naptáramba írva, hogy aznap edzés lenne. Ezért inkább azt írom be, hogy "orvos", és mindenkinek azt füllentem, hogy kezelésre kell mennem. Így ezeken a napokon eljutok teniszezni is - vallotta be.
A 67 éves énekesnő szerint ennek is köszönheti, hogy ilyen jó formában van, amit az adás közben készült felvétel is tanúsít: remekül festett farmerszoknyás-farmerkabátos összeállításában.
Túlzásba vitte
Előfordult azonban, hogy Kovács Kati túlzásba vitte a sportot. Így volt ez egy Soltész Rezsővel közösen adott koncert előtt egykor, Keszthelyen.
- A szabadtéri színpadon adtunk koncertet, előtte pedig elmentem életem első body building edzésére. Az edző úgy megdolgoztatott, hogy másnap a színpadon lépni is alig tudtam - elevenítette fel.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Tudni kell mértéket tartani - igaz ez kollégájával való kapcsolatára is. Amikor Kárász Róbert műsorvezető megkérdezte őket, akartak-e valaha férj és feleség lenni, az alábbi választ kapta.
- Nem, soha. Annál sokkal jobb a kapcsolatunk, nem akartuk elrontani - viccelődtek.
Fotó: TV2 Sajtószoba