Megcsalta a férje - A magyar színésznő házassága ezért ért véget
Kiderült, mi vezetett Kovács Patrícia házasságának felbomlásához.

beauty and style
Top olvasott cikkek

Kovács Patrícia és Gusztos Péter idén nyáron jelentették be, hogy kilenc együtt töltött év és hét év házasság után elválnak. Az okokról akkor nem kívántak nyilatkozni, de előbbi a Lakástalkshow-ban, utóbbi pedig az igényesferfi.hu-nak most elárulta, mi vezetett a kapcsolatuk megromlásához.  

Gusztos Péter a lapnak azt mondta, az összes hibát elkövették, amit egy hosszú kapcsolatban a párok elkövethetnek. 

- Elhittük, hogy ez már bent van a zsákban, nem kell már vele foglalkozni. Elfelejtettük, hogy minden egyes nap meg kell érte küzdeni, meg kell dolgozni. Szép dolog hinni abban, hogy valami örökké tart, de ha elhisszük, hogy valami örökké tart anélkül, hogy bármit tennénk érte, annak biztos, hogy vége lesz.

Azt is hozzátette, hogy először hasonló helyzetben mindig a másikat hibáztatjuk, de, ha nem vagyunk képesek belátni a saját felelősségünket, újra el fogjuk követni ugyanazokat a hibákat. 

- Most már leginkább azzal foglalkozom, hogy nekem mi volt a felelősségem. Mert a hibákat együtt követtük el, de az ősbűnt, az első árulást, azt bizony, én.

kovacs-patricia-lakastalkshow
Fotó: VIASAT3/Labancz Viktória

Kovács Patrícia a VIASAT3 Lakástalkshow című műsorában azt mesélte, házassága a kislányuk születése után változott meg, akit terveztek, és nagyon vártak, de a világra jövetele után mint férfi és nő nem figyeltek eléggé egymásra. Amikor pedig érezték, hogy baj van, és rendbe akarták hozni a házasságukat, már késő volt. 

Voltak nagyon nagy fellángolások mind testileg, mind lelkileg, utaztunk újból, aztán visszajöttünk, hazajöttünk, de nem működött. Picit talán fiatalok voltunk, ha negyven-ötven évesek lettünk volna, együtt maradunk - árulta el Lovász Lászlónak. 

Ezt is szeretjük