Ritka fotón Kovács Áron gyerekei: a 16 éves Máté és a 9 éves Luca így ölelték egymást
Kovács Áron a Család-barát című műsorban mutatta meg fia és lánya közös képét.
Kovács Áron gyerekeiről csak nagyon ritkán láthatunk közös fotót. Ugyan A Dal című műsorban 16 éves fiával állt színpadra, kilencesztendős lányát óvja a nyilvánosságtól.
A színész-műsorvezető májusban kerek születésnapot ünnepelt, betöltötte az ötvenet. Ennek apropóján hívták meg a Család-barát című műsorba.
Kovács Áron gyerekei
A beszélgetés fő témája a pályafutása, karrierje volt, de a vége felé a magánéletére is kitértek. Megható, mit mondott fiáról és lányáról, az pedig igazi különlegesség, hogy ölelkezős képet mutatott róluk.
- A gyerekeiben találja meg az ember azt, amiért érdemes mindennap fölkelni és küzdeni. Azt mondják, nincs olyan férfi, akit önmagában boldoggá tud tenni, hogy gyereke van, és felesége. Ennek az igazságát nem tudom, de értem, mit akar mondani, hogy egy férfinak van hivatása, és kell, hogy küldetése legyen, de szebb küldetést nem tudok a gyerekeknél - fejtette ki.
Máté és Luca előző házasságából születtek 2007-ben és 2014-ben. Márciusban derült ki, hogy ötvenévesen újra édesapa lesz, ekkor jelentette be, hogy fiatalabb párja, akit azóta már feleségül vett, első közös gyermeküket hordja a szíve alatt.
Nézd meg Kovács Áron fiatalabb párját menyasszonyként!
Kovács Áron párja, a 25 évvel fiatalabb Zsófi csodaszép, hófehér ruhás menyasszony volt a titkos esküvőn.
Kovács Áron elvette várandós párját: a 25 évvel fiatalabb Zsófi gyönyörű menyasszony volt
Kovács Áron és párja négy év után keltek egybe. A várandós Zsófi tett ki egy képet a titkos esküvőről.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Duna Televízió/Család-barát
- sztár
- kovács áron
- sztárcsemete
- mtva
- család-barát
- színész
- műsorvezető
- apa és fia
- apa és lánya
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- műsorvezető