Koós Jánost a kórházban többször újraélesztették - Felesége először mesélt a tragédiáról
Dékány Sarolta először beszélt néhai férje haláláról.
Koós János hétvégi halálhíre megdöbbentette az egész országot. A barátai és kollégái is értetlenül álltak az eset előtt: tudták, hogy az énekes két éve műtött vállával újabb operációra készül, de nőnapra már fellépést tervezett be. Özvegye, Dékány Sarolta először beszélt arról a Borsnak, hogy mi történt, ebből pedig kiderül, hogy a családját is váratlanul érte a március 2-i tragédia, felesége sem tudott elbúcsúzni a legendás táncdalénekestől.
A 81 évesen elhunyt énekes özvegye a lapnak megerősítette, hogy Koós Jánost a vállával műtötték, és ezt követően a kórházban kezelték. Mivel javult az állapota, a tervek szerint hétfőn hazaengedték volna, de a tragédia közbeszólt.
- Végül bent tartották, és szombaton megtörtént a tragédia. Elment mosdóba, majd kifelé jövet hirtelen összeesett. Én is épp a kórházban voltam, de nem engedtek oda hozzá. Mindenki fejvesztve próbált cselekedni, többször is újraélesztették, azonban már nem tudták visszahozni. A szíve vitte el - mesélte a hetvenéves énekesnő.
Dékány Sarolta 1971-ben házasodott össze Koós Jánossal, akit két gyermekkel ajándékozott meg. Réka 1973-ban, Gergő 1976-ban született. A gyönyörű énekesnő második gyermeke születése után visszavonult. Közel öt évtizedes, boldog házasság után csak a halál választhatta el férjétől. Az özvegy a Borsnak azt is elárulta, mikor és hol helyezik végső nyugalomra Koós Jánost: az énekes nyughelye jó barátja, Bajor Imre közelében lesz.
- Március 20-án a Farkasréti temető művészparcellájában kísérjük az utolsó útjára a férjemet. A rajongóknak fél kettő és fél három között lesz alkalmuk elbúcsúzni Jánostól, addig lesz nyilvános a temetés. Három órakor kezdődik a búcsúbeszéd, amit úgy volt, hogy Lukács Sándor és Hegyi Iván fog tartani, csakhogy egyikük lebetegedett, a másik pedig vidéken van, úgyhogy még egyelőre nem tudom, hogy ki mondja helyettük a beszédet. Ezután a család és a barátok búcsúztatják Jánost - mondta Dékány Sarolta, aki azt kérte, mindenki egy szál fehér virággal emlékezzen meg Koós Jánosról.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!