A házasságát is felrúgta a szerelméért Koós János - Ezt a nőt szereti már 46 éve
Koós János a vőlegényétől csábította el Dékány Saroltát.
Koós János és Dékány Sarolta 46 éve él boldog házasságban. A legendás sztárpár 1971-ben házasodott össze. Koós János első feleségét, Dékány Sarolta pedig a vőlegényét hagyta el, hogy egymásé lehessenek.
"Ő vezetett, én hátul ültem"
Dékány Sarolta a Nők Lapjának adott interjút, amelyben elmesélte, milyen áldozatot kellett azért hozni, hogy ők ketten együtt lehessenek.
- Mi már többször vettünk részt közös fellépéseken. Ő vezetett, én hátul ültem, ő akkor már nagy sztár volt, én amolyan kiegészítő énekes. Nem foglalkoztunk különösebben egymással,
neki felesége volt, nekem gyűrűs vőlegényem
- kezdte megismerkedésük történetét Dékány Sarolta, akinek nem Koós János volt az első férje.
- Kicsivel korábban volt egy házasságom Máté Petivel. Utána jött egy nagyon kedves fiú, a műszaki egyetemre járt, csak aztán összegabalyodtunk Janival. Este volt a fellépés, délután elmentünk vásárolni, de a vásárlásból szerelemesekként jöttünk vissza. Annyira nyilvánvaló volt, hogy ez valami más, mint amit eddig éreztünk, hogy amint hazaértünk, ő a feleségének, én a vőlegényemnek elmondtam, hogy mi együtt képzeljük el az életünket - mondta őszintén a lapnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció