Kóbor János megmutatta 7 éves lányát! A kis Lénát az énekes unokájának hiszik

Az Omega énekese és kislánya.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Aki nem ismeri Kóbor Jánost, az Omega énekesét, nem gondolná, hogy a mellette ülő hétéves kislány a lánya, nem pedig az unokája.

A 71 éves sztár szeme fénye 2007-ben jött világra, és jelenleg a második osztályba jár.

64 évesen lett Kóbor János lányos apa

A kis Kóbor Léna minden tantárgyat angol nyelven tanul. Olyan jól beszéli az idegen nyelvet, hogy néha édesapját is kijavítja. 

- Az orosz nyelv kötelező volt, és nagyon sajnálom, hogy már nem tudok. Én egyébként német anyanyelvű családból származom, otthon a nagyszüleim német-magyar keverék nyelven beszéltek. Marhára nem tetszett, úgyhogy el is határolódtam tőle. Azért az az alap jól jött, amikor német nyelvterületen koncerteztünk. Az angolt sajnos én csak ötödik osztálytól kezdtem tanulni, és az azért kevés, akkor már nem lehet jól megtanulni, csak ha utána kint élsz - mondta Kóbor János a FEM3 Café című műsorban.

Léna óvodáskora óta, már négy és fél éve tanul angolul. Egy héten kétszer van magyar nyelvű órája, amúgy mindent angolul oktatnak neki és osztálytársainak.

 - Nálunk csak angolul szabad beszélni, ha egy magyar szót is kimondunk, akkor rögtön veszítünk egy pontot - mesélte Léna az iskola szigorúságáról.

Az Omega énekese megmutatta luxusotthonát! Képeken Kóbor János családi háza

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: Facebook/FEM3Café

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük