
Ma 54 éves Kőbán Rita - Így néz ki az olimpiai bajnok kajakozó
Kőbán Rita a mai napig nem szakadt el a kajak-kenu sporttól.

Az 1965. április 10-én született Kőbán Rita kajakozó nevét az 1988-as szöuli olimpián jegyezte meg az ország és a világ: négyesben ezüstérmet nyert 500 méteren. 1992-ben, Barcelonában, négyesben olimpiai aranyérmet szerzett, nyert egy ezüstöt egyesben és egy bronzot párosban. 1996-ban, az atlantai olimpián egyesben győzött 500 méteren. 2000-ben, Sydney-ben a négyesben ezüstérmet szerzett.
Kőbán Rita 2000-ben vette át szakedzői diplomáját a Testnevelési Főiskolán, szép csendben visszavonult, és lótartással, illetve -versenyeztetéssel kezdett el foglalkozni. Az év végi Ügetőszilveszterek legeredményesebb versenyzője, négy alkalommal lett első (2003, 2007, 2012, 2013). 2013 májusában az MTK edzője lett.
Az 54 éves Kőbán Rita ugyan kerüli a rivaldafényt, de az országos sporteseményeken és szakági rendezvényeken megjelenik - legutóbb a február 14-én megrendezett M4 Sport - Az Év Sportolója Gálán, illetve két héttel később, az augusztus 21-től 25-ig Szegeden megrendezésre kerülő kajak-kenu világbajnokság kampányindító sajtótájékoztatóján vett részt. A képek alapján megállapítható: az olimpiai bajnok visszafogott mosolya az évtizedek során mit sem változott.
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- olimpia
- sportoló