Kiszel Tünde ilyen művelt valójában: a tévében csak ráerőltettek egy szerepet
Kiszel Tünde szívesen csillogtatta volna meg a tudását a tévében.

Szinte nincs olyan ember, aki Kiszel Tündét ne ismerné. A naptárdíva ennek ellenére úgy érzi, hogy a szereplései miatt az emberek közül sokan nem látják a valódi énjét.
A 63 éves sztár az évek során sokszor szembesült azzal, hogy a televízióban beskatulyázták egy szerepbe, aminek a valóságban nincs sok köze.
Kiszel Tünde műveltsége
A Story magazinnak elárulta, sokszor szívesen beszélt volna arról, ami valóban érdekelte, azonban mindezt a show érdekében nem tehette meg.
- A műveltségem nem kellett a tévében, és rám erőltettek egy karaktert, ami igazából nem én voltam. A show-biznisz már csak ilyen, és nehéz kilépni, ha már beskatulyáztak. Megértem, hogy kevésbé lett volna érdekes, ha a négy és fél órás Wagner-operákról mesélek, amiket kiskoromtól faltam, holott köztudottan nehezen emészthető művek.
Kiszel Tünde büszke az elért eredményeire és a szakmai sikereire, úgy érzi, már ezzel sokat letett az asztalra, és bizonyíthatta műveltségét is.
- De olykor azért megvillanthattam a tudásom, és azt például senki sem veheti el tőlem, hogy azon kevesek közé tartozom, akik a nemzet, sőt a világ nagyjaival interjúzhattak. Sinkovits Imrétől Luciano Pavarottin át Sylvester Stallonéig.
Olvass Kiszel Tünde lányának apjáról is!
Kiszel Tünde 2001. július 2-án adott életet lányának. Sokáig nem lehetett tudni, ki Donatella édesapja. Tudj meg többet a férfiról, olvasd el a cikkünket!

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
Cover-kép: Profimedia
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- kiszel tünde