Kiszáll a Barátok közt egyik főszereplője – Ezért távozik a sorozatból
Kiss Péter Balázs otthagyta a Barátok közt című sorozatot.
Kiss Péter Balázs otthagyta a Barátok köztöt. 22 éves volt, amikor 2013-ban megkapta Illyés Péter szerepét, a lehetőségért költözött fel Somogy megyéből a fővárosba. A nézők szeme láttára lett fiatalemberből érett férfi, de a sorozatban már csak néhány napig lesz látható, a stábbal már hónapok óta nem forgat. A Best magazinnak mesélt arról, miért döntött úgy, hogy kiszáll az RTL Klub sikersorozatából.
- A forgatás mellett elvégeztem a Kaposvári Egyetem színész szakát, tanultam rendezést, és belekóstoltam a színdarabírásba is. De mindig a sorozat volt a szakmai életem középpontjában, még a szakdolgozatomat is erről írtam Színészet a szappanoperában címmel. Amikor egy éve a kezemben volt, a teljesség érzése töltött el. És még valami, a vágy, hogy más irányba induljak, kipróbáljam magam más téren is - mondta a hetilapnak.
A 28 éves színész tavaly nyáron mondta el a Barátok közt kreatív producerének, hogy szeretne búcsút venni a sorozattól. Szomorúan fogadták a döntését, de elfogadták azt.
- Őszintén elmondtam azt is, hogy úgy érzem, kinőttem a szerepemet. 28 évesen még mindig azt a srácot játszom, akinek soha nem sikerül semmi, holott jó lett volna már Péterré, sikeres felnőtté válnia - mesélte.
Tavaly ősz közepén volt az utolsó forgatásai napja, amit megkönnyezett, szép ajándékokat is kapott. Karaktere nem hal meg, így bármikor visszatérhet. Úgy tervezte, Malajziába költözik, ám az utazást egy évvel el kellett halasztania, mert az utolsó forgatási héten keresztszalag-szakadást szenvedett. A munka mellett blogolni is szeretne arról, hogyan boldogul. Az útnak szingliként vág neki, ugyanis szakítottak szerelmével.
4 főszereplőt is kiírtak a Barátok köztből - Volt, aki keserűen távozott a sorozatból 2018-ban
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- magyar bálint