Kisó ilyen látványosan lefogyott: a műsorvezető 14 kilót adott le
Kisóról 2017-ben derült ki, hogy inzulinrezisztenciával küzd, amit eddig nem akart gyógyszeresen kezeltetni.
Kiss Orsit, azaz Kisót mindig az egészséges, sportos életmód jellemezte. Kétéves volt csupán, amikor először került jégkorcsolya a lábára, ekkor dőlt el, hogy igazi szerelmese lesz a sportágnak. 11 évig tette ki a mindennapjait az edzés és a versenyekre való felkészülés, ám azután sem hagyott fel a mozgással és a helyes táplálkozással, hogy az élet a jégpályáról a média világa felé terelte.
2000-ben hallhattuk először felcsendülni a hangját Havas Henrik internetes rádiójának műsorvezetőjeként, majd 2003-tól 2009-ig a VIVA TV képernyőjén láthattuk. Éveken át volt a SzerencseSzombat egyik háziasszonya, 2020-tól a Sláger FM csapatát erősíti.
Kisó látványosan lefogyott
Bár heti négy-hat edzést iktatott be a mindennapjaiba, és a táplálkozására is nagyon odafigyelt, 36 éves korától arra lett figyelmes, hogy észrevétlenül kúsznak fel rá a kilók.
Érezte, hogy valami nincsen rendben, ezért orvosi kivizsgálásra ment. Ekkor derült ki róla, hogy inzulinrezisztenciával küzd, amelynek leküzdésére az orvosa gyógyszeres kezelést javasolt.
- 2017-ben kezdtek el először gyógyszeresen kezelni, akkor mindenkitől azt hallottam, hogy miután beállítják a gyógyszert, olvadnak le a kilók. Na, nálam az történt, hogy két hónapig szedtem naponta gyógyszert, de mindennap rosszul voltam tőle, és a két hónap alatt csak egy kilót fogytam. Akkor mondtam, hogy nem is fogyok, és még rosszul is vagyok, köszönöm, én nem kérek ebből - mesélte a negyvenesztendős tévés a Reggeli műsorvezetőinek 2021 áprilisában.
Ezután határozta el, hogy megpróbál egyedül szembenézni a problémával, azonban hiába próbálkozott mindennel, stagnált a súlya.
- Nem voltam hajlandó gyógyszert szedni, úgy voltam vele, én a nagy sportolói múlttal majd étrenddel beállítom. Be kellett látnom, ez nem sikerül. Elkerülhetetlen volt, hogy gyógyszert szedjek.
A második nekifutás sokkal látványosabb eredménnyel szolgált, mint az első. Kisó 14 kilót fogyott az elmúlt hónapokban. Friss fotóin nagyon látványos, mekkora átalakuláson ment keresztül, és az RTL Klub műsorvezetői is agyondicsérték karcsú vonalait, amikor belépett a stúdióba.
Nyári Dia 20 kilós fogyása előtt és után
Nyári Dia 2019 májusában hatalmas elhatározásra jutott. Inzulinrezisztenciája miatt életmódot váltott, és beépítette mindennapjaiba a rendszeres testmozgást. Képes összeállításunkban mutatjuk, milyen karcsú lett az alakja.
Nyári Dia egyre karcsúbb: 20 kilós fogyása után jobb formában van, mint valaha
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- fásy zsüliett