Király Viktor válásáról egy barátjuk osztott meg részleteket: már megkezdődtek a jogi előkészületek
Király Viktor és Virág Anita már nem küzdenek tovább a házasságuk megmentéséért.

Király Viktor és felesége, Virág Anita házassága kilenc hónapja került válságba. Tavaly már nem is éltek együtt, a feleség kisfiával együtt különköltözött.
Király Viktor még februárban nyilatkozott is arról, hogy valóban mélyponton van a házasságuk, és küzdenek érte. A Blikknek egy közös ismerős árulta el, hol tart most a sztárpár kapcsolata.
Király Viktor és Virág Anita válása
Király Viktor és Virág Anita közös barátja osztotta meg, hogy habár nagyon sok időt fektettek abba, hogy megmentsék a szerelmüket, sajnos nem jártak sikerrel. A jogi előkészületek már kezdetüket vették, hamarosan kimondhatják a válást is.

- Sokáig próbálták megmenteni a kapcsolatukat, közel egy évig küzdöttek. Viktor nagyon szerette volna visszakapni a családját, és Anita is partner volt ebben, de nem tudták megoldani a problémákat. Egy ideje végleg elengedték egymást kezét, és úgy döntöttek, elválnak. Úgy tudom, már meg is kezdték az előkészületeket ez ügyben - mesélte a barát.
Szerencsére abban mindketten egyetértenek, hogy kisfiukat, Kolent közösen szeretnék nevelni.
- Az elmúlt bő egy évben sem volt ebben vita közöttük. Viktor igyekszik minél több időt a kisfiával lenni, és Anita e téren együttműködő.
Ördög Nóra és Tóth Gabiék válása
Ördög Nóra Krausz Gábor posztja alatt kommentelt, de nem ő volt az egyetlen magyar híresség, aki írt a sztárséfnek.
Ördög Nóra elsők között reagált Tóth Gabiék válására: ezt írta Krausz Gábornak
Ördög Nóra Krausz Gábor posztja alatt kommentelt, de nem ő volt az egyetlen magyar híresség, aki írt a sztárséfnek.
ElolvasomCover-kép: Profimedia
OLVASD EL EZT IS!