
Magyar a világ legidősebb olimpiai bajnoka - Ma 98 éves Keleti Ágnes
Keleti Ágnes a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője.

Ma ünnepli 98. születésnapját a világ legidősebb olimpiai bajnoka, Keleti Ágnes. Miután 2018 februárjában meghalt Sir Durward Knowles, a magyar tornász olimpikon lett a legidősebb a nyári olimpiák még életben lévő aranyérmesei között.
A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, aki 46 alkalommal nyert magyar bajnokságot, és hétszeres csapatbajnok - nála többször senki nem nyert tornászbajnokságot Magyarországon.

Keleti Ágnes a Nemzeti Torna Egylet színeiben kezdte meg a sportpályafutását, és már 18 éves volt, amikor bemutatkozott válogatottban. 1940-ben nyerte első magyar bajnoki érmét. A háborút hamis papírokkal vészelte át. 1946-ban Balkán-játékokat nyert. Az 1948. évi nyári olimpiai játékokon a válogatott csapat tagja volt, de egy szalagszakadás miatt nem vehetett részt a versenyen.

Keleti Ágnes az 1952-es helsinki olimpián egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyert, az 1956-os melbourni olimpián pedig négy aranyat és két ezüstöt szerzett. A játékok legeredményesebb versenyzője, egyben a legidősebb tornásznő lett, aki aranyérmet tudott szerezni. Az ötkarikás játékok végén Ausztráliában maradt.
Egy évvel később pedig Izraelben telepedett le, ahol megteremtette a nemzeti tornasportot. 1958-tól 1980-ig az izraeli tornászválogatott edzője volt, 1983-tól 1988-ig izraeli kluboknál edzősködött. 1957-től 1980-ig az izraeli Testnevelési Főiskola tanáraként is tevékenykedett. Nemzetközi bíróként is dolgozott, csak 75 évesen vonult igazából nyugdíjba.

Aki tornász, az hetven, nyolcvan, sőt, kilencven fölött is sportos marad. Keleti Ágnes a mai napig tornával kezdi a napot.
Tavaly egy izraeli tehetségkutatóban azzal nyűgözte le a zsűrit és a közönséget, hogy különböző tornagyakorlatokat mutatott be, így lement spárgába is.
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- békés itala