
Ma 65 éves Kánya Kata - Az egykori műsorvezető friss képein 10 évet letagadhatna
Kánya Kata harmóniában él önmagával, ami a külsejéről is sugárzik.


Kánya Kata augusztus 11-én ünnepli 65. születésnapját. A Színművészeti Főiskolán diplomázott, ezután a Nemzeti Színházban játszott, majd a Thália Színház társulatának volt tagja 1991-ig.
Színészi pályáját követően olyan ismert tévé- és rádióműsorokat vezetett, mint a Juventus Rádión futott Cupido, a Vitriol vagy a Lyukasóra. Emellett elindította saját társközvetítő irodáját is.

Kánya Kata 65 éves
Színpadi szerepein túl olyan remek filmekben is játszott, mint az 1970-es Egy őrült éjszaka, az 1976-os A kenguru vagy az 1994-es Hidegrázás. 1983-ban ment feleségül Wossala György olimpikonhoz, világ- és Európa-bajnok vitorlázóhoz, a következő évben megszületett kislányuk, Rozina. A házasság azonban nem volt hosszú életű: 1987-ben hivatalosan is elváltak. Következő, Verebes István színész-rendező-műsorvezetővel kötött házassága ugyancsak négy évig tartott.
Jelenleg egyedül él, de önmagával harmóniában, ami a külsején is meglátszik. Az alábbi videóban látható előadásában elmondja, jelentős különbség van a magány és a társtalanság között.
Lánya, Wossala Rozina
Kánya Kata szoros kapcsolatot ápol 34 éves lányával, Wossala Rozinával, akit az RTL Klub A Konyhafőnök című műsorában láthattál. Az anya-lánya páros gyakran szervez közös programokat, legyen az színház, koncert, síelés vagy búvárkodás. Mint azt egy korábbi interjúban elmondta, megharcoltak a tökéletes anya-lánya viszonyért.
- Nincsenek rokonaim, nagyon rá voltam gyógyulva, ettől viszont ő prüszkölt. Egy gyereket tudni kell elengedni, hogy visszajöjjön. Ez hosszú küzdelem volt magammal, mivel kontrollmániás vagyok. Mindig tudnom kellett, hol jár, kivel van, meddig marad. Mióta ezt sikerült legyőznöm, azóta jól vagyunk - nyilatkozta a Borsnak.
Wossala Rozina idén tavasszal az RTL Klub Reggeli című műsorának egyik műsorvezetője lett. A stábbal már a pénteki adásban felköszöntötte édesanyját.
Kánya Katát a Reggeliben meglepetésvendég is várta, egy régi barátja, a hetvenéves énekes, Charlie is felköszöntötte.
Társtaláló klub
Kánya Kata húsz éve foglalkozik az emberek magánéleti problémáival, a Cupido című műsor adta az ötletet a társkereső iroda indításához. Ehhez elvégzett egy párterapeuta-képző iskolát is, 2008-ban pedig megjelent Társtaláló című könyve, melyben igyekszik gyakorlati tanácsokat adni valódi társkeresési helyzetekre.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
- A net és a társkereső iroda nem konkurenciája egymásnak. Ott mennyiség van, tűt keresnek a szénakazalban, sok az ok a csalódásra. Az irodában annak az ezrede, de mindenki az, aki. És itt vagyok én is, mint segítség - nyilatkozta a Borsnak.
Úgy véli, ahhoz, hogy az ember megtalálja a társát, előbb magával kell tisztában lennie: mi az, ami fontos számára. Ha az önismerettel nincs gond, jóval kisebb az esély rá, hogy megköthetetlen kompromisszumokat köt az ember.
A Magyar Televízió legendás bemondói napjainkban
Képes összeállításunkban a Magyar Televízió több bemondóját is megnézheted. Azt is megtudod, mivel foglalkoznak ma!
OLVASD EL EZT IS!

- eszenyi enikő
- liptai claudia
Fotó: 62 évesen is vállalja smink nélküli arcát a magyar műsorvezető

- műsorvezető
- kánya kata
Fotó: a magyar műsorvezető 62 évesen ilyen jól néz ki fürdőruhában

- sztár
- táncdalfesztivál