Kamarás Iván 23 éves fia, Igor sármos, mint az apja: a Legyen Ön is milliomos!-ban szerepeltek együtt
Kamarás Iván két fia közül a nagyobbikkal játszott együtt a Legyen Ön is milliomos!-ban. Igor nem követte édesapját a színpadra.
A Legyen Ön is Milliomos!-ban a héten ismételten sztárvendégek teszik próbára műveltségüket. A sok ismerős arc közt olyasvalaki is feltűnt, akit csak nagyon ritkán láthat a nagyérdemű: Kamarás Iván fia is szerepelt a műsorban.
A színész nagyobbik gyermekével, Igorral ült be Palik Lászlóhoz játszani. A 23 éves fiatalember éppolyan jóképű, mint az apja.
Kamarás Iván fia a Legyen Ön is Milliomos!-ban
Külsőre és stílusban viszont nem hasonlítanak, míg a színész szőke hajú és kék szemű, fia ennek ellentettje, barna frizurája és szemszíne van.
Viszont a művészi vénát örökölte, csak ő a kamera másik oldalán dolgozik. Riportfilmeket készít, főként a globális felmelegedés témakörében – derült ki Palik László bevezetőjéből.
Azt is elmondta, amikor felkonferálta az apa-fia párost, hogy szinte baráti a viszonyuk. Arról viszont, mennyire rutinosak az ilyen jellegű kvízjátékokban, már csak akkor faggatta őket, amikor leültek vele szembe.
– Voltatok már ilyen helyzetben, hogy így együtt kell megvívnotok egy közös célért? – kérdezte tőlük.
– Most ez rendhagyó dolog lesz, ez az első ilyen – válaszolta a színész.
Végül 250 ezer forinttal távoztak. Az utolsó kérdésnél telefonos segítséget kértek, de sajnos az egyik válaszlehetőséget rosszul olvasták fel, pont azt, ami a helyes válasz lett volna.
Pokorny Lia és Csányi Sándor fia már 20 éves: a zenész Misi apja sármját örökölte
Csányi Misi felnőtt férfi lett, a Damara nevű együttesben építi zenei karrierjét.
ElolvasomAnyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2