Kajdi Csabát feljelentették egy kommentje miatt: ezért kötött ki a bíróságon
A mindig szókimondó Kajdi Csaba bíróságra került egy korábbi kommentje miatt.
Kajdi Csaba a nagy szája miatt rendesen ráfázott, egy korábbi megjegyzésének következtében ugyanis feljelentették.
Kajdi Csaba feljelentés
Talán mondani sem kell, hogy Kajdi Csabát a legtöbben azért szeretik, mert soha nem rejti véka alá a véleményét, és bármikor, bárkiről kimondja, amit gondol. Humora is a helyén van, bár, mint kiderült, éppen ezért korábban komoly bajba került.
- A Facebookon az egyik ismerősömnek volt egy bejegyzése, azt írta le, hogy az egyik zsaru megbüntette őt. Ott fröcsögött, hogy ez mekkora egy patkány dolog. Én meg odaírtam a poszt alá, hogy „Most megdöglesz, balettpatkány”. Ebből feljelentés lett és bírósági ügy, vádlottként voltam beidézve a bíróságra – mesélte szórakozottan a Sláger Reggelben Cyla.
A kommentje után végül a bíróságon kötött ki, ahol másodrendű vádlottként állt a bíró elé. Mint mondja, amikor felfedte az idézet forrását, a jelenlévők nem bírták ki nevetés nélkül.
- Megkérdezték, hogy én tettem‑e a kommentet, valamint megkérdezték, hogy mi késztetett rá. Ránéztem a bíróra és azt mondtam: „Idéztem a Macskafogóból”. A Macskafogóban van egy jelent, amikor az egyik patkány fojtogatja a másikat és közben ez hangzik el. A bíró úgy elkezdett nevetni! Az egész annyira komikus volt, hogy erre megy el az idő, mert idéztem azt, hogy „megdöglesz, balettpatkány”.
Ez a történet 15 évre nyúlik vissza, azonban nem árt belőle megtanulni, mindig gondoljuk át, miket kommentelünk a közösségi médiában.
Kajdi Csaba párja miatt fogták a fejüket a barátai: „Jobb volt, ha nem szólalt meg”
Kajdi párválasztásain néha a saját barátai is megdöbbentek, és csak fogták a fejüket.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















