Megszületett Juga Veronika harmadik gyereke – A Barátok közt egykori sztárja kisfiúnak örülhet
Juga Veronika már háromszoros édesanya.
Juga Veronika egy csapásra sztár lett, amikor 17 évesen bekerült a Barátok közt alapcsapatába. Az RTL Klub 1998 októberében indult sorozatában éveken át ő alakította Berényi Katát, Zsuzsa és András lányát. Karaktere sok kalamajkát okozott a Mátyás király téren, és persze románcokba is keveredett: először Novák Csabába szeretett bele, majd a nála jóval idősebb Kertész Gézával is összejött. Karakterét 2004-ben kiírták a sorozatból, a történet szerint Londonba ment tanulni, majd ott is kezdett el dolgozni.
Első gyermeke, Marci 2003-ban született, a kisfiú édesapjával 2005-ben szakítottak. 2014-ben új párját egy kislánnyal ajándékozta meg, másfél héttel ezelőtt pedig egy kisfiúval gyarapodott a családja – írja a Ripost.
Samu augusztus 13-án jött világra, az októberben 37. születésnapját ünneplő Juga Veronika azt írta, élete harmadik legcsodásabb élménye volt a szülése.
"Már egy hete, hogy minden nap felidézem a harmadik szülésem, ami az egyik, szigorúan sorszámozva, a harmadik legcsodálatosabb élmény az életemben. Nagyon hálás vagyok a szerelmemnek mindenért. És a bábáimnak is, akiknek köszönthetően végtelenül erősnek éreztem magam."
A Barátok közt egykori sztárja évek óta kerüli a rivaldafényt, a legutolsó információk szerint social media menedzserként dolgozik.
Berényi Ákos 20 év alatt így megváltozott - Felismered a Barátok közt szereplőit?
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció