Judy házassága 11 év után került válságba: először beszélt erről
Judy házasságának válságáról november elején kezdtek felröppenni a pletykák. Az énekesnő megerősítette, valóban nehéz időszakot élnek.
November elején kezdődtek a találgatások, miszerint Judy házassága válságba kerülhetett. A rajongók az énekesnő születésnapi posztja alapján következtettek erre, ugyanis abban újrakezdésről és tiszta lapról írt.
Akkor a Groovehouse menedzsere, Bognár Tibor szólalt meg a témában, annyit mondott a Blikknek, hogy egyelőre egyik fél sem kíván nyilatkozni.
Judy házassága válságban
Közel két hónap után Judy törte meg a csendet. A Tények Pluszban elárulta, valóban megromlott a kapcsolatuk Balázzsal. Ennek okairól nem kívánt beszélni, úgy fogalmazott: kislánya apukájával úgy akarják elengedni egymás kezét - már ha el fogják valaha -, hogy senki ne sérüljön.
- Nem tudom, hogy fogom zárni az évet, remélem, hogy egy új lappal fogok indítani. Ezt bárki bárhogy értheti. Nyilván mindenki a boldogságra törekszik, én is ezen vagyok.
- Rajta vagyok ezen az úton. Azt gondolom, már a háromnegyedét megtettem, bízom benne, hogy az ünnepek alatt sok minden ki fog derülni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Judy és 12 évvel fiatalabb férje, Balázs 11 évvel ezelőtt álltak oltár elé. A 48 éves sztár ekkor már várandós volt kislányukkal, Majával. Hisz abban, hogy minden okkal történik, és hogy a rosszabb periódust valami nagyon jó fogja követni.
- Azt gondolom, a nehéz időszakok azok, amik megerősítenek, amik új dolgokat hoznak. Lehet, hogy sok évet kellett várnom, de egy nagyon nehéz dolog után mindig valami hatalmas, sorsfordító helyzet jött. Hiszem azt, hogy ezt megérdemlem.
Peller Mariann válófélben
Október végén bombaként robbant a hír, hogy tíz év együtt töltött idő és két gyermek után Peller Mariann elválik férjétől, Juni Györgytől. Másfél hónappal később a Játékszín színpadán láthatta újra a közönség második regénye, a Szerelemszövetség könyvbemutatóján. Ekkor beszélt először arról, hogy van.
A válófélben lévő Peller Mariann először szólalt meg: „Szerelmesként lehetetlenség észnél lenni"
Peller Mariann októberben jelentette be, hogy tíz év után válik férjétől. Második regénye könyvbemutatóján árulta el, milyen érzések vannak benne.
Elolvasom