Ő Joshi Bharat 17 évvel fiatalabb szerelme: szép színésznő vette le a lábáról

Kiss Virággal tavaly év elején találkoztak.

Joshi Bharat párja

Joshi Bharat és Kiss Virág 2024 januárjában találkoztak először egymással, egy rádiós műsor felvételén. Kapcsolatuk szépen lassan kezdett kibontakozni ezután, és azóta is hatalmas egyetértésben vannak együtt.

Joshi Bharat párja

Joshi Bharat tavaly májusban már a címlapon szerepelt új kedvesével, aki 17 évvel fiatalabb nála. A nagy korkülönbségről és kapcsolatukról most a Palikék Világa Ilyen az élet című műsorának legújabb epizódjában beszéltek.

 Lehet egyedül, szépen élni, meg méltóságteljesen, és hát, kell ez a macera, egy fiatalabb csaj mellett?  kezdte viccesen Joshi Bharat a műsorban, aztán hozzátette, hogy ő nem így gondolkodott.

 Én úgy voltam ezzel, hogy igen, tudom, hogy hány éves vagyok, de éreztem, hogy valaminek még kell lennie. Nem lehet olyan a vége a magánéletemnek, mint ahogy lett.

Párja, a szinkronszínésznőként dolgozó Kiss Virág 52 éves, ám a korkülönbség ellenére elképesztően nagy a harmónia köztük, a stúdióban is összeöltözve, egymás kezét fogva foglaltak helyet. A műsorvezetők meg is jegyezték, hogy Joshi Bharat olyan, mintha kicserélték volna, nagyon jót tett neki ez az új szerelem.

 Kicsit vagyok fiatalabb ennél a korosztálynál, de valahogy köztünk soha nem volt érdekes, soha nem volt téma, hogy ki hány éves, mert a lelkünk találkozása az teljesen kortalan  mondta kapcsolatukról Kiss Virág.

Íme Delhusa Gjon 44 évvel fiatalabb párja: Fanni a díjátadó gálára kísérte el a legendás énekest

Delhusa Gjon és Fanni már 11 éve alkotnak egy párt.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2

Segítünk megtalálni a legjobbat!

A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció

Ezt is szeretjük