
Vele lakott együtt Conchita! A magyar énekes reagált a rosszindulatú pletykákra
Johnny K. Palmer régebbről ismeri Conchitát.

Amikor Conchita Wurst megnyerte az idei Eurovíziót, akkor mindenkit érdekelni kezdett, ki is ő és honnan jött.


Ekkor derült fény arra, hogy a szakállas nőnek van némi köze a magyarokhoz: az azóta hazánkban élő sikeres énekes-zeneszerző, Johnny K. Palmer ugyanis egy fiúbandában énekelt Conchitával, bár utóbbit akkor még Thomas Neuwirthnek hívták.
Jó barátok, de semmi több
A 30 éves sztárt május elején, még a 10-i döntő előtt A Dal videoblogjában meg is szólaltatták, ahol készségesen elmondta, hogyan ismerte meg Thomast. Mint kiderült, egy osztrák tehetségkutató döntősei voltak mindketten, amikor a Universal Austria előállt az ötlettel, mi lenne, ha fiúbandaként próbálnának érvényesülni.
Így került bele a jetzt anders! nevű formációba Johnny, Thomas és még két srác, Martin Zerza és Falco De Jong Luneau. A négytagú együttes mindössze fél évig működött, 2007 februárjában álltak össze, és novemberben már fel is oszlottak. Ennek ellenére Johnny szép emlékként gondol vissza az eltöltött időre, amikor sokat koncerteztek, és egy lakásban is éltek.
Reagált a támadásokra
Ahogy az interjúban felidézte, akkoriban Conchita a nyilvánosság felé még nem merte megmutatni a feminin oldalát, csak otthon, a négy fal között. Johnny úgy emlékszik vissza rá, mint egy érzékeny, visszahúzódó emberre, akivel idővel jó barátok lettek.
- Jókat beszélgettünk, és megismertük egymást, de ez nem volt vonzalom. Tom amúgy sem az a fajta, aki rád mászik vagy erőszakoskodik. Én egy nagyon értékes embernek ismertem meg - mesélte a május 8-án felkerült videóban.
Legfrissebb dalában Dukai Regina énekel
Hallgasd meg Johnny K. Palmer legújabb slágerét, amelyben Dukai Regina énekel.
A rosszindulatú pletykák - melyek szerint több van köztük barátságnál - azonban valószínűleg az interjú ellenére sem szűntek meg, ez szülhette azt a Facebook-bejegyzést, amely a napokban került ki Johnny K. Palmer oldalára. Ebben a 30 éves sztár nemcsak arról vall kendőzetlenül őszintén, hogy számára fontos a vallás és a hit, amiben felnőtt - a szülei misszionáriusok -, hanem azt is megosztja a nagyvilággal, hogy mit gondol a kapcsolatokról és a szexről.
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
- Èn a házasságban hiszek, egy férfi és egy nő között! Hiszek abban, hogy jó dolog várni a szexszel a házasságig és megtartóztatni magadat! Én a mai napig 30 éves korom ellenére szűz vagyok és nem érzem, hogy bármiről lemaradtam volna - árulja el.
Fotó: eurovision.tv/Thomas Ramstorfer (ORF)