Járai Máténak és feleségének 21 év után ezért nem született gyereke
Járai Máté elárulta, Kírával miért nincs gyermekük, és miért elképzelhető, hogy a jövőben sem vállalnak.
Járai Mátét a tévénézők a VIASAT3 200 első randi című sorozatában ismerték meg, de szerepelt A mi kis falunkban vagy a júliusban bemutatott Pesti balhé című vígjátékban is, ugyanakkor a robbanásszerű, országos ismertséget a 2020. szeptember 21-én indult Nyerő Páros hozta meg számára.
Az RTL Klub reality vetélkedőjében feleségével, Kírával azzal tűntek ki, hogy konfliktushelyzetben is vállalják a véleményüket, és saját magukról is kendőzetlen őszinteséggel beszélnek. Itt nyilatkoztak arról is, hogy nyitott házasságban élnek.
Járai Máté és felesége ezért nem vállalt gyereket
Most a Story magazinnak vallottak arról, hogy miért nem vállaltak még gyereket, és miért gondolják úgy, elképzelhető, hogy soha nem lesz utódjuk.
A Nyerő Páros negyedik évadának indulásakor volt a 16. házassági évfordulójuk, de ők inkább február elsejét ünneplik, amikor 21 évvel ezelőtt összejöttek. Gimnáziumi osztálytársak voltak, barátságukból később szerelem szövődött. A színész 2010-től a Győri Nemzeti Színház tagja, de Budán élnek egy nagy lakásban, ahol gyermekszoba is elférne, még sincs.
- Egykor úgy gondoltuk, hogy a felnőtteknek van lakásuk, autójuk, karrierjük, gyerekük. Nagyjából ilyen sorrendben. Az előzőek megvannak, de ma úgy véljük,
gyerekeik azoknak a felnőtteknek vannak, akik úgy érzik, hogy ezzel teljesedik ki a kapcsolatuk.
Egy gyerek nem feltétele a kapcsolatnak, hanem a lehetősége, és nem biztos, hogy mi élni fogunk ezzel a lehetőséggel - mesélte a Jászai Mari-díjas művész a hetilapnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mindketten szeretnek szabadok lenni, és minél kevesebb a felelősség, annál szabadabban élhetnek, egy gyerek viszont élethosszig tartó felelősséggel jár. Persze azt is tudja, hogy a gyerekvállalással sok öröm is jár, ő is ellágyul a gyerekfotók láttán, amin az apjára mosolyog egy kislány, vagy apa és fia bicikliznek.
- De tudom, hogy a mosoly mögött milyen sok munka, feladat van, és a mosoly rejtheti azt is, hogy a családbővítés megváltoztatta a szülők kapcsolatát, akár el is rontotta. Ismerünk erre is példát.
Csak azért, mert mindketten 42 évesek, nem szeretne gyermeket vállalni még akkor sem, ha döntését később megbánhatja.
- Sokan figyelmeztettek minket, hogy kifutunk az időből. Tudjuk. De ettől még nem biztos, hogy apa leszek, és félek is attól, hogy egyszer ezt megbánom.
Sebestyén Balázs felesége
A Nyerő Páros műsorvezetője és Viki 2009 nyarán házasodtak össze, első gyermekük, Benett 2009. október 18-án, a második, Noel 2014. december 18-án született. Idén ünnepelték a 11. házassági évfordulójukat.
Ő Sebestyén Balázs gyönyörű felesége - A ritkán látott Vikivel közös fotót posztolt
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- puskás peti