Újra fiatalabb kollégájával jött össze a magyar színésznő

Nem bírták egymás nélkül

Janza Kata és Szerényi László újra egy párt alkot.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Janza Kata és Szerényi László színész idén szeptemberben, 3 év után szakítottak, ám a sztárpár úgy tűnik, nem bírta ki sokáig egymás nélkül: karácsony előtt újra fellángolt közöttük a szerelem - írta a Blikk.

- Valóban kibékültünk. Már a karácsonyt is együtt tervezzük. Örülök ennek a nyugalmas időszaknak, szépek lesznek az ünnepek, még úgy is, hogy Laci karácsonykor elég sokat fog dolgozni, ugyanis szerepel Tolcsvay László Isten pénze című musicaljében. Szilveszterkor viszont rám kerül a sor. Hévízre megyek szerepelni, ahol egyébként is szívesen töltjük az időnket, ezért úgy döntöttünk, hogy Laci elkísér engem, s ott töltjük majd kettesben a szilvesztert - mondta a lapnak Janza Kata.

Az Operettszínház színésznője és 9 évvel fiatalabb kedvese a Veled, Uram! című rockopera próbáin jött össze még 2012-ben. Több hónapnyi titkolózás után derült fény kapcsolatukra. A színésznőnek korábban két házassága volt, Pintér Tiborral, illetve Kővári Lászlóval.

Képeken azok a hazai sztárpárok, akik idén szakítottak, aztán végül mégis ismét egymásra találtak!

Újra összejött a két magyar színész

Csányi Sándor és Schell Judit újfent egy párt alkotnak, méghozzá az MTVA legújabb hat részes sorozatában, a Csak színház és más semmiben. A két sztár azonban nem most először dolgozik együtt. Mivel remekül működik közöttük a kémia, többször tűntek fel párként a színpadon és filmben is. 

Újra összejött a két magyar színész! 10 év után is izzik a levegő körülöttük

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük