Szakítás után esküvő - A magyar énekesnő nem sokáig bírta szerelme nélkül

Janicsák Veca ezért tartotta fontosnak, hogy összeházasodjanak annak idején.

cover-janicsak
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Janicsák Veca gyönyörű hangjával és szépségével 2007-ben robbant be a köztudatba, miután részt vett a Csillag Születik című tehetségkutatóban, majd a három évvel későbbi X-Faktorban is elképesztő sikert ért el, ő lett a műsor legjobb női hangja, de a Sztárban Sztár és A Nagy Duett szereplője is volt, utóbbit meg is nyerte duettpárjával, Simon Kornéllal. Legutóbb az Ázsia Expressz második évadában szerepelt férjével, Ábellel a második helyezettek lettek. 

A Fonogram-díjas énekesnő mindig is féltve óvta a magánéletét, férje pontos kilétét sokáig homály fedte, öt év együtt járás után, 2017-ben véletlenül, egy televíziós műsorban derült ki, hogy nem más, mint Jancsó Miklós unokája, a fotósként dolgozó Ladányi Ábel, akitől 2015 decemberében kislánya született.

Három hónappal a szakítás után ment férjhez

Janicsák Veca 2017 májusában mindenkit megdöbbentett, amikor elárulta, hogy öt éve tartó kapcsolatának vége, másfél éves kislányát ugyanakkor nem egyedül neveli, Emma apukájára bármikor számíthat.

 - Szerencsém van, mert Ábel az egyik legjobb barátom maradt. Nem volt köztünk vita vagy veszekedés, és azóta sincs. Ő ugyanolyan családtag az életünkben, mint korábban, bármikor szívesen látjuk. Úgy gondolkozunk, hogy a szétválás ellenére mi hárman továbbra is egy család vagyunk - nyilatkozta akkor a Story magazinnak.

Három hónappal később a szerelmesek rájöttek arra, hogy összetartoznak, kislányukkal együtt egy családot alkotnak, így mindenki legnagyobb meglepetésére, egy augusztusi vasárnapon, váratlanul férjhez ment gyermeke apjához.

janicsak-veca-ok
Fotó: Youtube/Családvarázs

A gyönyörű énekesnő a Családvarázs második évadában beszélt arról, miért volt fontos kettejüknek az esküvő, amit három lánykérés előzött meg.

- Először a kétéves évfordulónkon, Horvátországban kérte meg a kezemet, a harmadik lánykérés a Széchenyi-kilátóban volt, akkor hozott rózsákat, gyertyákat. Szakadt az eső, de a végeredmény szép volt. (…) Fontos volt, hogy összeházasodjunk, hiszen úgy igazán családban érzi magát az ember. Nincs az, hogy na jó, akkor feladom, ha valami éppen nem jó vagy valami rosszul megy, akkor az emberben megvan, hogy igenis küzdök, mert már a férjemről, a családomról van szó. Számomra megváltoztatta az egész kapcsolatunk pozícióját - árulta el az énekesnő a műsorban.

Hajas László és Judit esküvője

Hajas László újra összeházasodott feleségével, Dávid fia édesanyjával. A mesterfodrász 22 éve alkot egy párt a 15 évvel fiatalabb Judittal, akinek nagy álma volt egy mezítlábas esküvő, így, amikor egy hétig a Maldív-szigeteken nyaraltak, sort kerítettek a romantikus nászra is.

Hajas László 15 évvel fiatalabb párja gyönyörű menyasszony volt - A Maldív-szigeteken esküdtek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük