Jaksity Kata 19 éves fia nagyon jóképű - Ábel az édesanyjával dolgozik
Jaksity Kata fia, Ábel a kamera másik oldalán találta meg hivatását.
Jaksity Kata összesen három gyermek boldog és büszke édesanyja: Ábel 1998-ban, Bende 2005-ben, Jázmin pedig 2014-ben látta meg a napvilágot. Legidősebb fia, Ducsai Ábel jóképű fiatalember lett, a 45 éves magyar műsorvezető pedig büszkén osztotta meg Instagram-oldalán kettejük közös fényképét, amiből azt is megtudhattuk, hogy Ábel már az édesanyjával dolgozik együtt.
Jaksity Kata legnagyobb fia július 1-jén ünnepelte 19. születésnapját, és már komoly karrier van a háta mögött, hiszen játszott a Vígszínházban és a Nemzeti Színházban is, emellett pedig szinkronszínészként is bemutatkozott már, ő kölcsönzi például Bran Stark magyar hangját a Trónok harca című fantasy sorozatban. Ducsai Ábel emellett az interneten is nagy népszerűségnek örvend már éve óta, hiszen 2012-ben indította útjára sikeres Youtube-csatornáját Stormeee néven, amelynek jelenleg több mint 43 ezer feliratkozója van.
- Eleinte csak azt láttuk, hogy Ábel sokat számítógépezik, volt is vele vitánk bőven. Idővel azonban rájöttünk: nem úgy használja a számítógépet, mint a többi gyerek. Végül úgy beszéltük meg, hogy pénteken és hétvégén számítógépezhet, a többi napot tanulásra fordítja. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen sikeres, és Ábelt is motiválja, hogy felfigyeltek rá. Meglepődtem, amikor a videók alatti hozzászólásokat olvastam, hiszen kiderült belőlük, hogy nemcsak a fiatalok ismerik el tehetségét, hanem az idősebb korosztály is - mesélte büszkén Jaksity Kata a fiáról 2013-ban a Blikknek adott interjújában.
Eszméletlenül jóképű Szellő István fia - A 21 éves András modellkedik is
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- szinetár dóra
Szinetár Dóra nagyobbik fia már 20 éves - Fotókon a ritkán látott Márton
- sztár
- xantus barbara
Már ilyen nagy Xantus Barbara fia - Képeken a ritkán látott Balázs
- sztár
- anya és fia