Jákob Zoli feleslegesen szórta a pénzt: ezt a luxusvásárlást bánta meg
Jákob Zoltán nem szereti feleslegesen költeni a vagyonát, de még ő is beleszalad a "pénzkidobásba".
37. – Magyarország leggazdagabb embereinek listáján Jákob Zoli ezt a helyet foglalja el. A milliárdos üzletember és a következő Nagy Ő arra törekszik, ne költse feleslegesen a vagyonát, de bevallotta, volt rá példa, hogy beleszaladt ebbe.
A Borsnak árulta el, mi volt az a holmi, amire bevallottan sok pénzt áldozott, de végül megbánta, hogy megvette.
Jákob Zoli karkötője
Néhány évvel ezelőtt Szingapúrban járt, ahol egy méregdrága Cartier karkötőt sóztak rá. Az ékszert gyémántokkal rakták ki, ezüst, és egy párducot ábrázol, aminek smaragd a szeme.
- Hogy fölösleges pénzszórás volt, az biztos. A pontos összeget nem szeretném elmondani, de maradjunk annyiban, hogy legalább három Rolex óra kijönne az árából, és nem az alapmodellekre gondolok - árulta el.
Hozzátette, csak kicsit bánta meg a vásárlást, hiszen a karkötőt a mai napig hordja. Egyébként a Rolex órák ára kétmillió forintnál kezdődik, és modelltől függően növekszik, ez alapján nagyjából meg lehet saccolni, mennyibe kerülhetett a luxuscikk.
Nézd meg Jákob Zoli lányát is!
Jákob Zoltán vasárnap árulta el az Instagram-oldalán, hogy amerikai vakációra indul a lányaival. Íme a szelfijük az utazásról.
Jákob Zoltán és 16 éves lánya: Liliánával a világ legnagyobb óceánjáróján szelfizett
Jákob Zoltán amerikai vakációra repült lányaival, akikkel egy karibi hajóúton is részt vesznek.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Mokka